Biszku Éva bemutató edzése a röplabdásoknál
Bemutató edzést tartott Biszku Éva, a Palota Röplabda SC U15-ös és a kezdők csapatának edzője. A Sződliget utcai csarnokba meghívást kaptak a szülők és a családtagok is, akik az esemény végén tapssal jutalmazták a látottakat. Korábban még nem volt példa arra, hogy a Palota RSC–n belül bárki bemutató edzést tartott volna.
Biszku Éva tavaly nyáron került a klubhoz, és az egykori 65-szörös válogatott röplabdázó azon nyomban forradalmasította az edzésmódszereket. Júniustól ugyanis minden hétköznap délután az Ozmán utcai játszótér strandröplabdapályáján oktatta a röplabdát az érdeklődőknek. A kezdeményezésnek hála szeptemberre, mire a Sződliget utcai sportcsarnokba kerültek a lányok, addigra már rendelkeztek a szükséges technikai alapokkal.
„Egykori edzőnk, dr. Kotsis Attiláné Kincsesy Gabi néni is ezt tette: folyamatosan sulykolta belénk a technikát, amit akkor nagyon untunk, ám álmunkból felébredve is használni tudtuk” – mondta a rákospalotai klub alapítójának, Szalayné Sebők Évának az egykori játékostársa.
A Biszku-tanítványok év közben is rengeteget fejlődtek, köszönhetően annak az újításnak, hogy Éva néni rendszeresen keverte az U15-ös és a kezdő korosztályt, és ezzel a módszerrel a csapatba hét kezdőt is sikerült beépítenie, így egyszerre játszhattak a Magyar Röplabda Szövetség bajnokságában, valamint a Budapest-bajnokságban.
„Idén is szeretném folytatni a nyári képzéseket – jelentette be Biszku Éva a bemutató edzés végén –, és július első hetétől minden hétköznap 17 órától várom az érdeklődőket az Ozmán utcai játszótéren. Minden röplabdázni vágyó jelentkezhet, aki szeretné tovább gyarapítani az eddig megszerzett tudását, vagy akár elsajátítani a sportág alapjait.”
Balogh Beatrix, a Palota RSC vezetője szerint Biszku Éva módszerei mindenki számára követendőek. A klubon belül szeretnének hagyományt teremteni a bemutató edzéseknek.
A Palota RSC jövő évi U15-ös csapata pedig még az ideinél is jobb lehet majd, hiszen a tavaly nyár óta befektetett munka gyümölcse a következő bajnokságban érhet majd be, köszönhetően annak is, hogy az eddig „magassági problémákkal” küzdő csapat öt magas lánnyal erősödik, akiknek a technikájukra sem lehet panasz.
Comments are closed.