Régóta problémát jelentett a Kőrakás parkban (és az egész lakótelepen), hogy a fekvőrendőrök megkülönböztető színei teljesen elkoptak, így a forgalomlassító eszközök beleolvadtak az aszfaltba.
„Számos panasz érkezett hozzám a Kőrakás parkból, hogy nem látják a fekvőrendőröket, amely így még 20 km/h-s sebességnél is megdobja az autójukat” – mondta el Makai Ferenc újpalotai képviselő. Ezért is volt fontos a munka, amelyet a Palota-Holding Zrt. munkatársai augusztus elején végeztek a Kőrakás parkban. Az önkormányzati cég szakemberei összesen hét fekvőrendőrt festettek körbe víz- és kopásálló sárga és fehér festékkel.
De nem csak ez az egy dolog valósult meg a Kőrakás parkban és környékén a nyáron. „A parkban és a Nyírpalota úton összesen nyolc új padot, négy új szemetest és két hamutartót helyeztünk el. Illetve sikerült végre elkészíteni a Hartyán Általános Iskola és a Szentmihályi út közötti zöld területen tavaly kialakított magas ágyásokhoz vezető gyalogutat is” – tette hozzá Makai Ferenc.
Comments are closed.