Beszélgetéssorozat az autizmus és az ADHD világáról.
Egy különleges beszélgetéssorozat indul november 6-án, 18 órakor a Csokonai Rendezvényházban. A program az autizmus és az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) világát hozza közelebb mindazokhoz, akik érintettek, vagy akik szeretnék jobban megérteni, milyen sokféleképpen működhet az emberi idegrendszer.
A sorozat házigazdája Kiss Zsófia, az XV. TV főszerkesztője, két autista kislány édesanyja, így maga is érintett. Ő álmodta meg az Az autizmus-spektrumon innen című programsorozatot, amelyben negyedévente hív meg szakembereket, hogy közérthetően, személyes tapasztalatokkal átszőve beszélgessenek a mindennapi kihívásokról.
„Már régóta érlelődött bennem a gondolat, hogy elindítsuk ezt a sorozatot. A nagylányom 6 és fél éve kapott diagnózist, és akkoriban nagyon elveszettnek éreztem magam. Kerestem a kapaszkodókat, de nem találtam olyan szakembert, aki igazán segített volna megérteni, hogyan könnyíthetem meg a lányom mindennapjait, és milyen akadályokra számíthatunk a jövőben” – jegyezte meg Kiss Zsófia.
A nyitóest meghívottja Szigethi Zsófia gyógypedagógus, a Nikkelbolha Facebook-oldal szerzője, akinek Láthatatlan akadályok című könyve adja a beszélgetés témáját. A szakember több mint húsz éve foglalkozik az autizmus és az ADHD kérdéseivel. Könyvében közérthetően, mutatja be, milyen nehézségekkel találkoznak a neurodivergens emberek egy többségre szabott világban. Megmagyarázza a szokatlan viselkedések mögötti okokat, és gyakorlati módszereket kínál a mindennapi helyzetek kezelésére.
„Az autizmus előfordulása körülbelül 1-2 százalék. Ez azt jelenti, hogy szinte mindenkinek a környezetében van érintett személy, ha nem a családban, akkor az iskolában, a munkahelyen vagy akár a boltban” – emelte ki Szigethi Zsófia.
Szerinte az érintettség sokféleképpen mutatkozhat meg. „Gyakran a család veszi észre, máskor csak közösségben, óvodában vagy iskolában tűnnek fel a jelek. A vizsgálat is több úton indulhat: a pedagógiai szakszolgálaton keresztül, ahol gyógypedagógus és pszichológus vizsgálja a gyermeket, vagy közvetlenül gyermekpszichiáternél. Fontos tudni, hogy hivatalos diagnózist mindig pszichiáter állít fel.”
Szigethi Zsófia már fiatalon tudta, hogy gyógypedagógus szeretne lenni. „Amikor befejeztem a tanulmányaimat, még nem volt külön autizmus spektrum pedagógiája szakirány, és az ADHD-ról is alig hallottunk. A munkám során azonban hamar találkoztam érintett gyerekekkel, ezért amikor lehetőségem nyílt rá, elvégeztem az autizmusra specializálódott képzést.”
Mint mondja, az elmúlt két évtized sok változást hozott a szakmában. „2013 óta a nemzetközi diagnosztikai rendszerekben bevezették a spektrum szemléletet. Ez azt jelenti, hogy ma már nem külön diagnózis az Asperger-szindróma vagy a pervazív fejlődési zavar, hanem mind az autizmus spektrum része. A diagnosztika érzékenyebb lett, így nemcsak a súlyosabb eseteket ismeri fel, hanem azokat is, akik jól beszélnek, átlagos, vagy kiemelkedő értelmi képességeik vannak.”
A szakember szerint a szemléletváltás az oktatásban is kulcsfontosságú. „Régen a figyelemzavaros gyerekeket egyszerűen rossznak bélyegezték, sokan az akkor kisegítő iskolának nevezett intézménybe kerültek. Ma már tudjuk, hogy legtöbbször jó képességeik vannak, csak más módszerekre van szükségük. Az inkluzív oktatás lényege, hogy nem a gyereket próbáljuk megváltoztatni, hanem a rendszert igazítjuk a gyerekek sokféleségéhez.”
Kiemelte: „nem születik egyre több autista gyerek, hanem egyre többeket ismerünk fel. Régen is ott voltak az iskolákban, csak nem kaptak diagnózist. A diagnózis viszont kapaszkodót ad, segít eligazodni, könnyebbé teszi a mindennapokat. A pedagógusoknak nem kell gyógypedagógussá válniuk, de fontos, hogy együtt tudjanak működni a szakemberek egymással. Így lehet igazán befogadó környezetet teremteni”.
Szigethi Zsófia arra is rámutatott, hogy a pedagógusok saját gyerekkori tapasztalatai sokszor felülírják a képzés során tanultakat. „Ha valaki nem differenciált oktatásban nőtt fel, akkor nagyon tudatosnak kell lennie, hogy később másképp csinálja és ez nem mindig sikerül. Ezért is tartom fontosnak, hogy a beszélgetésünk mindenkihez szóljon.”
A programsorozat célja, hogy szülők, pedagógusok és érintett felnőttek egyaránt kapaszkodókat találjanak – legyen szó a diagnózis feldolgozásáról, a mindennapi stratégiákról vagy az oktatási rendszer kihívásairól.
„A beszélgetéseken mindig lehet sorstársakat találni, kérdezni a szakértőktől, és én is szívesen megosztom a tapasztalataimat. A cél az, hogy minden érintett könnyebben boldoguljon” – tette hozzá Kiss Zsófia.
A rendezvény ideje alatt a Csokonai Rendezvényház kamaratermében gyermekjátszó is működik, így a szülők nyugodtan részt vehetnek a programon. A helyszínen megvásárolható lesz Szigethi Zsófia Láthatatlan akadályok című könyve és korábbi kiadványai. A programon való részvétel ingyenes.

Comments are closed.

