KRIZANTÉM: A KEGYELET VIRÁGA KERÜLETÜNKBEN IS VIRÁGZIK

Átlagos olvasási idő: 2 perc

„A halottak virága” – így ismerjük itthon, de a krizantém ennél sokkal több. A XV. kerületben nemcsak emlékezésre, hanem díszítésre is előszeretettel ültetik, hiszen színeivel és tartósságával az ősz igazi ékessége. Régen az asszonyok maguk nevelték a temetőbe szánt virágokat, ma pedig már a balkonokat és előkerteket is díszítik vele.

A krizantém Magyarországon szinte egyet jelent a mindenszentekkel és a halottak napjával. Október végén és november elején milliószámra kerülnek sírokra a fehér, sárga vagy egyéb változatos színekben pompázó virágfejek, a gyász és a megemlékezés szimbólumaként. A XV. kerületben – Rákospalotán, Pestújhelyen, sőt a lakótelepi előkertekben is – sokan ültetik, mert nemcsak szép, hanem rendkívül tartós: a vágott virágok akár három hétig is díszítenek, a cserepesek pedig még tovább virítanak, ha nem éri korai fagy.

Régi palotai szokás: saját kertből a temetőbe

Régen a helyi asszonyok saját kertjükben nevelték a temetőbe szánt krizantémokat. A nagyfejű, gömb alakú fehér virág volt a legnépszerűbb, de a sárga is gyakori választás volt. A kertészek ilyenkor aggódva figyelték az időjárást, remélve, hogy a mínuszok csak november után érkeznek.

Több mint gyászvirág

Bár nálunk a krizantém a kegyelet virága, más kultúrákban egészen más jelentést hordoz. Japánban az ősz és az elhunytak szellemének hazatérését jelképezi, míg Kínában a boldogság, a hosszú élet és a bőség szimbóluma. Az ősz utolsó virágaként a halhatatlanságot, az erényt és az előkelőséget is megtestesíti.

Az ezredforduló után megjelentek a pók-krizantémok, amelyek fiatalos csokrokban és ikebanákban is helyet kaptak. Ma már a kertészetek színes, apró virágú bokrocskákat kínálnak, amelyek nemcsak a temetőbe, hanem a teraszra, balkonra vagy előkertbe is tökéletesek. A formák változatosak: pompon, margaréta, félgömb, gömb vagy ernyős – mindenki megtalálhatja a kedvére valót.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint idén kevesebb krizantémot termeltek – mintegy 14 millió szálat –, de a kínálat így is elegendő lesz. A fehér virágok mellett egyre népszerűbbek a zöldek és kétszínűek, valamint az előre gyártott koszorúk, amelyek az urnás sírhelyekhez illeszkednek.

Comments are closed.