Kettlebell

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A kettlebell nem más, mint egy öntöttvas súlyzó, tetején két kézzel is megfogható füllel, amelyet már az ókori Görögországban is használtak a sportolók egy-egy nagyobb megmérettetésre való felkészülésben. A régi sport­eszközt évszázadokkal később a cári Oroszországban a hadsereg fedezte fel ismét. Az 1920-as évektől a módszer továbbfejlődött, és a szovjet érában már nagy hagyományokkal rendelkezett a kifejezetten fegyveres testületek, valamint élsportolók számára kialakított változat.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Az, hogy ma már világszerte ismert és elismert mozgásformává vált, egy, az orosz különleges fegyveres egység volt kiképzőjének köszönhető, aki az USA-ba emigrált, a sportágat azonban „magával vitte”. Az egykori kiképző kidolgozta a kettlebell edzésmódszer alapjait, majd 2012-ben felépítette saját rendszerét, StrongFirst néven. A módszer kifejezetten kedvelt, mert a sokak számára fölösleges izomtömeg-növelés helyett az izmok állóképességét és relatív erejét növeli, valamint mert az egészséget és biztonságot helyezi előtérbe, a betegségek, sérülések kialakulásának megelőzését, illetve azok rehabilitációját segíti. A kettlebell kíméli az ízületeket, erősíti a mély hátizmokat, így javítja a testtartást, ugyanakkor a fogyásban is segít, és alakformáló hatása is bizonyított.
Mivel az edzések nagyon intenzívek, sok időt sem kell a sportolásra fordítani annak, aki ezt a mozgást választja. A haladó kettlebelleseknek már 10-20 perc edzés is elég, de a kezdőké sem tart tovább a bemelegítéssel együtt 50 percnél.

Comments are closed.