Legalább 13-15 százalékos emelésre lenne szükség a versenyszférában az árak emelkedése miatt – közölte a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ). A szervezet elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta, ez az emelés még nem vezetne magasabb inflációhoz.
Palkovics Imre szerint fontos, hogy a magas infláció és a globális nehézségek okozta gazdasági problémák ellenére is megőrizzék a bérek reálértékét, a termelékenység javulásából származó többletnyereségből pedig a munkavállalók is részesedjenek, vagyis a cégek béremelésre is fordítsanak eredményükből.
A cikkből kiderült, hogy a MOSZ tárgyalást kezdeményeznek a munkáltatókkal és az újonnan létrejövő kormánnyal is, hogy egyeztessenek az infláció csökkentéséhez és a bérek reálértékének megtartásához, további emeléséhez szükséges intézkedésekről. Az érdekképviseletek olyan javaslatokat tennének, amelyek megakadályoznák, hogy a lakosság jövedelmi helyzete romoljon, a legkisebb jövedelemből élők megélhetése pedig ne kerüljön veszélybe.
A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szerint a mostani és az év végéig várható magas infláció, valamint az idénre várt 4,5 százalékos gazdasági növekedés figyelembevételével legalább 13-15 százalékos átlagos béremelés lenne elfogadható a versenyszférában.
Comments are closed.