Kultúra

11
okt

Jazztelen koncert: fogynak a jegyek!

Az NKA Hangfoglaló Program támogatásával  egy kiváló produkciót szerveznek a Kozák téri Közösségi Házban. Október 15- én este 7 órától a Jazztelen lép színpadra.
 A 2013-ban alakult nyers erővel telített blues-rock formáció tagjai nem akármilyen zenéken nevelkedtek; a palettán szerepelnek az örök klasszikusok, a Led Zeppelin, Rolling Stones, Deep Purple, Jimi Hendrix és a magyar zenei életből Hobo is. 2016-ban közösen turnéztak a Kowalsky Meg a Vega-val. Tátrai Tiborral klipet is forgattak.

11
okt

Mezőtúr egy darabkája Rákospalotán

Rendhagyó kiállítás nyílt Rákospalotán. Dr. Szepesi Tamás sebészorvos a magángyűjteményében levő mezőtúri kerámiákat mutatta be pár napja az érdeklődőknek.
Egy valóban ritka és nemes gesztusnak, dr. Szepesi Tamás magán műgyűjtő lelkesedésének, nagylelkűségének és művészetek iránti szenvedélyének köszönhetően ma egy különleges művészi élményekkel szolgáló estén vehetünk részt – mondta Cserdiné Németh Angéla polgármester a rendezvény nyitóünnepségén. – Egy olyan híres és gazdag életművel rendelkező, itthon és nemzetközileg is elismert művész alkotásaiból nyílt kiállítás, amely minden bizonnyal sokak érdeklődésére tart majd számot.

29
szept

Rendkívüli érdeklődés előzi meg a kortárs képzőművészeti vásárt

Mintegy 30 ország 120 kiállítójának részvételével, új helyszínen, a Bálna Budapest épületében rendezik meg október 7. és 10. között a 11. Art Market Budapest (AMB) kortárs képzőművészeti vásárt, együttműködésben a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivállal.

27
szept

Kiszabadult művészet

Szép időben és jó hangulatban telt szeptember 25-én a szabadtéri művészeti kiállítás a Rákospalotai Múzeum udvarán. A kerületi művészek munkái pedig ismét sikert arattak a látogatók körében.

17
szept

Szüreti felvonulás Rákospalotán

Idén 30 éve, hogy az eleinte még Gazdakörhöz tartozó fiatalok felelevenítették a szüret megünnepléséhez kapcsolódó szokásokat. Idén szeptember 18-án rendezik meg a hagyományőrző felvonulást, melyre mindenkit szeretettel meghív a Rákospalotai Örökségünk Egyesület.