Helyi hírek

9
szept

Átadták a kerületi Érdemérem Díjakat

Rendhagyó formában kezdődött az önkormányzati képviselő-testület szeptember 9-i ülése. A napirendek tárgyalása előtt átadták az Érdemérem Díjakat és a Civil Szervezetek Elismerő Oklevelet. A ceremóniát eredetileg március 15-én vagy május 1-jén szerették volna megrendezni, de a járvány miatt módosult a program.

24
aug

Iskolakezdési támogatás

Iskolakezdési támogatást igényelhetnek azok a kerületben élő szülők, akiknek gyermeke szeptemberben kezdi meg az általános iskola első vagy ötödik osztályát. Feltétele, hogy a családban az egy főre jutó nettó jövedelem összege nem haladhatja meg a 228 ezer forintot – tájékoztatott a Népjóléti és Intézményfelügyeleti Főosztály.

23
aug

Felhívás jótékonysági főzőversenyre

A Rászorulókat Támogatók Egyesülete a hagyományaikhoz híven, ételosztással egybekötött jótékonysági főzőversenyt hirdet, a Vándorkupáért.

22
aug

Állati jó program

Augusztusban denevér, kígyó és kutyus volt a vendég mind a két napközis táborban. Az állatok persze nem maguktól érkeztek, hanem tapasztalt szakemberek hozták őket a gyerekek közé.

20
aug

Közösségi kemencében sült a kerület kenyere

Palocsai Béla önkormányzati képviselő kezdeményezésére a Dugonics utca 22. szám alatt épült fel a XV. kerület első közös használatra szánt kemencéje.
A rákospalotai közösségi kemence augusztus közepére elkészült, így nemzeti ünnepünkre már ebben sült meg a kerület kenyere.