Több százan futottak a Pólus környékén. Az egészségügyi helyzet javulásával, illetve az időjárási nehézségekkel is megküzdve április 24-én sikeresen lebonyolították a 25. Pólus Futónapot. Ez mindenképpen jó hír, mert ez a negyedszázada működő sportesemény mind a mai napig a kerület legnagyobb sportversenyének számít.
„Kicsit hektikusra sikeredett az idei rendezvény. Sajnos a két héttel ezelőtti (április 9-i) időpontot elmosta az eső, majd jött a húsvét, így nem maradt más hátra, mint ezen az egy hétvégén megrendezni a versenyt, mert májustól már kezdődik a pályaszezon. Szerencsére így is sikerült nagy tömegeket mozgósítani, az összlétszám elérte a nyolcszáz főt” szervezése – mondta Sátor László, a Budapesti Atlétikai Szövetség főtitkára, a Pólus Futónap Palota-kupa főszervezője.
Április 24-én Tóth Imre alpolgármester nyitotta meg a rendezvényt, aki az első számot, a családi futást is elindította, illetve a díjátadáson is részt vett.
„Nagy öröm a COVID-járvány után újra ennyi embert együtt látni. Az pedig külön öröm, hogy ez a nagy létszám a sport miatt jött össze. Az önkormányzat számára mindig is kiemelt jelentőségű volt ez a rendezvény, melyet lehetőségeinkhez képest támogatni is szoktunk.”
A családi futás hagyományosan nemcsak egyéni, hanem mozgósítási verseny is volt. Az az iskola, amely a legtöbb résztvevővel (gyerekkel, pedagógussal, családtaggal) képviseltette magát, a Pólustól százezer forintos sportszervásárlási utalványt kapott. Az elmúlt bő tíz évben ezt a versenyt toronymagasan a Hartyán Általános Iskola nyerte. A kék iskolából idén 356-an vettek részt a futónapon.
„A hartyános családok programjában kiemelt helyen szerepel ez a futóverseny, így örömmel jönnek minden évben. Még az sem jelentett problémát, hogy az eredeti időpont helyett csak két hét csúszással tudták megrendezni a versenyt” – mondta Molnár Mariann, a győztes iskola testnevelője.
A hartyánosok azonban nemcsak a mozgósításban, hanem a futásban is jeleskedtek. Az iskola tanulói közül a 14 év alatti kategóriában Kormos Csenge és Pájer András is a legjobbnak bizonyult. Ezt követően a szervezők a kutyás futáson kívül valamennyi számot le tudták bonyolítani (ami nagy szó volt, mert április 24-én délután ismét leszakadt az ég). A legnagyobb presztízsű verseny, a profik számára kiírt 6800 méteres mezei futóverseny volt, melyet a Margitszigeti AC versenyzői Andády Anikó és Jósfai Dávid nyertek.
Comments are closed.