Jön a hideg, mindenki vegye föl a maui-t!

Végre valaki kimondta, hogy kínait tanulni nem nehezebb, mint az angollal bíbelődni. Ha a diákok nyolc-kilenc éven át tanulják, akkor azért már nem vesznek el benne .

Ami nehéz lehet a magyar gyerekek számára, az a négyféle hangsúly megtanulása. Ehhez el kell sajátítani a pinjin (a kínai fonetikus ábécé) sajátosságait, utána minden megy, mint a karikacsapás. Tíz-tizenkét év alatt tele lehet rakni a batyut olyan tudással, ami hasznos lehet az életben – akár Kínába is vezethet az út a Neptun utcából.

Ahogy a jó öreg Lao-ce mondaná: „Az írások szavakból vannak, a szavak a tudásbál származnak.”

Tudják ezt a fiatal tanárnő, Wang Yue tanítványai is (a Wang jelentése király), akinek nyelvóráját meglátogattuk a hosszú nevű kínai iskolában (Magyar-kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium). A hagyományos krétás zöld tábla hamar megtelt írásjelekkel, de mellette ott volt az okostáblán egy fotó, arról beszélgettek a tanárnővel a kilencedikesek. Fölkaptuk a fejünket a ‘maui’ kifejezés gyakori használatára (hogy mit jelent pontosan, Imre Tamarától lehet megtudni a videóban, nem fogjuk itt széttrollkodni csak azért, hogy okosabbnak tűnjünk a szokásosnál).

Wang Yue, a pekingi belvárosi hölgy kilenc éve dolgozik kerületünk „kínai” iskolájában, nagyon élvezi, elégedett a magyar gyerekek szorgalmával és ügyességével. Miközben a tanítványok azt magyarázták, hogy a kínai milyen értékes, a tanári asztalnál ült, és kedvesen mosolygott. Ami egyben üzenet is a hazai közoktatás átlagmufurc ábrázatához képest.

A fiúk (Kollmann Dávid és Helmes Vilmos) céltudatosan tekintenek előre, látják, hogy Kína mekkora ország, ott tanulni vagy dolgozni egyértelműen azonos a megállapodottsággal és a sikerrel, pláne ha az ember az informatika vagy a tolmácsolás környékén settenkedik. És nem említik ugyan, de ott lebeghet a szemük előtt az a magyar fiú, aki évekkel ezelőtt egy Holdújév-ünnepen elénekelt egy rövid népdalt a kínai központi tévében: a nézettség egymilliárd fölött volt. (Palásti Lajos történetét itt lehet megismerni.) Pontosan tudja azt Farkas Petra is, hogy mások a léptékek, ha az ember ennek a nyelvnek a közelébe merészkedik.

Ez is oka annak, hogy kicsiny videónk végén, melyben az önmagát játékosan Evelinnek szólító tanárnő óráján történteket szemléltettük, blogunk nevét is precízen föltüntettük kínaiul; méghozzá hagyományos átírásban, hátha fölfigyelnek ránk a másfélmilliárdos Kínában. (PP, Rab László, 2019. november 29.)

Három kép az óráról