Hogyan lett Chrysoula 69 évesen első választó?

Hát úgy, hogy Magyarország nem csak a magyaroké, hanem egy kicsit a görögöké is. Most már közel tízmilliomod részben a tavaly magyar állampolgárságot kapott Boros Chrysoula is részesül a jótéteményből. Az 1953-ban született görög asszony szülei trák vidékről érkeztek hozzánk ’51-ben, politikai emigránsok voltak. A polgárháború elől menekültek, s akkor a magyarok még nem migránsozták le őket, hanem minden segítséget megadtak ahhoz, hogy új életet lehessen kezdeni a Fejér megyei Belioanniszban és máshol. Chrysoula szülei segítkeztek az építkezésben, de nem költöztek Belioanniszba, Pesten maradtak. Itt éltek és dolgoztak 1989-ig, amikor is visszatelepültek Szalonikibe, merthogy onnan származik a család.

– Apu villanyszerelő volt, eredményjelző táblákat gyártottak, járta a környékbeli országokat, jó munkája volt – idézi fel Chrysula. – Anyu is ennél a vállalatnál dolgozott. Hárman vagyunk testvérek, a bátyám Svédországban él, a hugom szintén itt van Pesten. A szüleim meghaltak, Szalonikiben nyugszanak, voltaképp ők hazatértek. Kötő szakmunkás iskolába jártam, gépi hurkolóként működtem sokáig bedolgozóként. Dolgoztam gyárban is, de 2000 után tönkrement az iparág, a férjem akkor elment az önkormányzathoz sofőrnek, én egy uszodában takarítottam és portáskodtam, mert a szakmámban nem tudtam elhelyezkedni. A férjemmel, akivel ötven éve élünk boldog házasságban, kollégák voltunk, a Balatonon ismerkedtünk össze, a Szakma ifjú mestere-díj mellé kaptam két hét nyaralást. A szerelem lángra lobbant, ’73-ban házasodtunk össze, azóta vagyok én Boros Chrysoula. Két lányunk született. A szüleim nem tapsikoltak az örömtől, mert abban reménykedtek, hogy találok görög férjet magamnak, de aztán megbékéltek a helyzettel. Az ötvenéves házasság azt jelzi, hogy minden helyzetben ragaszkodtunk egymáshoz.

Chrysoula – a név olyannyira elterjedt Görögországban, mint nálunk a Katalin vagy az Erzsébet – hontalan állampolgárként nőtt föl, a XV. kerületben élt a család, idejárt iskolába is. A junta bukása után ajánlották föl az itt élő görögöknek a lehetőséget, hogy választhatják a görög vagy a magyar állampolgárságot. Sokan hazatelepültek, ami azt jelenti, hogy inkább a görög állampolgárság mellett tették le a voksot.

– A szüleim és én is úgy gondoltam, hogy a görög állampolgárságot kell választani, hiszen görögök vagyunk. Engem még az sem befolyásolt, hogy magyar-görög házasságban éltem, s a két gyerekem félgörög s félmagyar lehetett. Evidens volt számomra, hogy görög vagyok, s nem magyar. Itt éltem le az életem, miközben a szüleim a ’89-es visszaköltözés után lebetegedtek, és akkor másfél évig ápoltam őket Szalonikiben, de akkor már nyugdíjas voltam, megtehettem. A lakás megmaradt, minden évben kimegyünk, beosztjuk a testvéreimmel, hogy ki mikor tölt el pár hetet Görögországban. A kötődés a szüleink halála után is megmaradt.

Chrysoula úgy lett első választó, hogy éveken át gyötrődött a politikai helyzet miatt. A nacionalista szónoklatok hallatán felerősödött az a félelme, mi történik, ha egyszer valakinek eszébe jut, hogy aki nem magyar, az menjen isten hírével. – Mi lesz akkor velem, tettem föl magamban a kérdést. Szakadjak el a családomtól? Annyi hülye ember van. Arra jutottam, hogy nem akarom megadni az esélyt arra, hogy velem valami szörnyűséget megcsináljanak. A politikai propaganda volt az oka annak, hogy a magyar állampolgárságért folyamodtam. Miközben teljesen meg voltam elégedve azzal, hogy görög vagyok. Az országos görög önkormányzat szervezte az akciót, lehetőség nyílott a kettős állampolgárságra. Nekünk nem kellett nyelvi és államjogi vizsgát tenni, hiszen itt nőttünk föl, itt élünk. A férjem nem örült neki, azt mondta, hiszen te görög vagy. Azt feleltem, valóban az vagyok, sose leszek magyar. De most már van magyar állampolgárságom. Hogy soha senki ne mondhassa azt, hogy Chrisoula, te nem ide tartozol. A nagyon jó gyerekeim, akik magyar állampolgárok, mindig elfogadják a döntéseimet. Azt mondták, ha neked, anya, ez így jó, akkor jól csinálod.
Szuli – ez a Chrysoula becemeve – tavaly augusztusban kapta meg a honosítási okiratot. De aztán úgy lett első választó, hogy a hatóságok elfelejtették köszönteni. A görög asszony nem ment ugyan emiatt bánatában a Dunának, de egy plecsniben azért titokban reménykedett. A leányunokája is most választott először, ő például kapott ajándékot. A menekültszülők gyermeke nem.

– Azt kérdezem a csudálatos választási eredmény után, hogy milyen érzés most magyarnak lenni? – tettem föl a kérdést Chrysoulának.

– Soha nem leszek magyar. A bátyám svéd-görög kettős állampolgár, lehet, hogy ő járt jobban. Az én életemben már megmarad az, hogy itt görögök vagyunk, otthon pedig azt mondják rám, ha beszélnek rólam, tudod, az a magyar. Ami majdnem annyit tesz, hogy idegenként tekintenek rám. Hontalannak születtünk, s néha van olyan érzésem, hogy azok is maradunk. Nem mennek túlságosan jófelé a dolgok. Amíg a gyerek a családban van, meg lehet akadályozni, hogy hassanak rá az embertelen eszmék, de amikor kikerül onnan, már a környezete befolyásolja. Pedig el kellene fogadni mindenkit olyannak, amilyen. A kormány élenjár a gyűlölködés szításában, ami tovább növeli a félelmeket. Azért mentem el választani, hogy ezt a magam egyszerű módján megakadályozzam. Tehetetlen düh van most bennem, hogy ennyi fillérekért megvehető ember van az országban. Aggódom a gyerekeink jövőjéért. Mindenki úgy fog járni, mint a mi szüleink egykor, hogy el kell menekülniük a saját hazájukból? Na, ezt nem akarom én semmiképpen. (PP, Periszkóp Palotán, 2022. április 12. Rab László)