Aranyanyu Díjat kapott Kovács Nikoletta, a Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskola igazgatóhelyettese, élménypedagógus. Az idén már 6. alkalommal átadott elismerést olyan nők kapják, akik az oktatásban, az egészségügyben és a szociális szférában dolgoznak. A Ridikül Magazin különdíjával együtt idén kilencen részesültek elismerésben a nők megbecsülésének ünnepén, november 10-én.
Fotó: XV Média, Vargosz
– Számított a díjra?
– Rendkívül jólesett ez az elismerés. De nemcsak a díjnak, hanem a jelölésnek és a kiválasztásnak is örülök. Fél füllel hallottam róla, hogy engem is jelöltek a díjra, mert megkérdezték, hogy felhasználhatják-e az egyik képemet. Ám akkor fordultak komolyabbra a dolgok, amikor az elmúlt tanév végén értesítettek, hogy bent vagyok a négy jelölt között. Azóta minden meseszerűen történt, a szavazás, a promóciós film elkészítése és a díjátadó gála is. Ez utóbbin annyira meghatódtam, hogy megszólalni is alig tudtam, pedig nem szoktam a színpadon megilletődni.
– Változott az élete az elismerés óta?
– Igen, büszkén viselem az Aranyanyu jelvényt, de érzem a felelősség súlyát is. Azért kaptam a díjat, mert jó úton járok, de erről az útról nem is szabad letérnem. De másként is változott az életem, mert megfogadtam, ha megkapom ezt a díjat, akkor 365 napon keresztül blogot vezetek. Nos, az oldal Aranycipellő néven már elindult (www.aranycipello.com), és remélem, elnyeri majd az olvasók tetszését.
Fotó: XV Média, Vargosz
– Mit jelent az, hogy élménypedagógia?
– Az élménypedagógia olyan csoportos technika, ami fejleszti a gyerekek szociális kompetenciáját. A közös csoportos feladatmegoldáson, majd annak megbeszélésén keresztül a diákok egymással és a környezetükkel szemben is toleránsabbak lesznek.
– Hol ismerkedett meg ezzel a módszerrel?
– Még az előző munkahelyemen, egy IX. kerületi beilleszkedési és tanulási problémákkal küzdő gyerekekkel foglalkozó intézményben dolgoztam, amikor lehetőségem nyílt, hogy egy évig az Egyesült Államokban képezhessem magamat. Ott ismerkedtem meg az élménypedagógiával, melyet az országban elsőként órarendbe illesztetten tartottam a IX. kerületi iskolában. A Kontyfában is alkalmazom ezt, főként kompetenciák fejlesztésére, osztályok csapatépítésére, vagy éppen csak egy jó élményre. Ma már a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely keretében pedagógusokat is oktatok a módszer alkalmazására.
Fotó: XV Média, Vargosz
– Ennyire fontosnak érzi a módszer elterjesztését?
– Igen, mert úgy vélem, hogy a diákok az életben a szociális kompetenciák nélkül nem tudnak majd érvényesülni. Ráadásul ma már egyre több úgymond nem átlagos gyerek van az osztályokban, akikkel differenciáltan kell foglalkozni, ám ez csak a szociális kompetenciáik ismeretében lehetséges. De, hogy egyszerűbben mondjam, nem árt, ha a gyerekek időben megtanulnak egymásra is odafigyelni.
– Azt mondják, hogy nem átlagos pedagógus. Ön hogyan látja ezt?
– Csak szeretem, amit csinálok. Az extra képességem, hogy mindent nagy energiával teszek. Egy különlegességem tényleg van, mind az ötszáznyolcvanhat gyerekünk nevét fejből tudom, sőt azt is tudom, hogy milyen problémával küzdenek. Öt évre visszamenőleg vissza tudom idézni a neveket, és arra is emlékszem, ki melyik osztályba járt.
– Emellett sokat önkénteskedek, most például a Mesekő Alapítványnak varrok bábukat, amit karácsonykor eladnak, és abból támogatják a Tűzoltó utcai gyermekklinikát. Szeretek futni is, ám ezt sem csak a sportértéke miatt teszem, hanem ezzel is jótékonykodok. Futottam már hospice házért és koraszülöttalapítványért is. Eddig a legnagyobb távom 40 kilométer volt, de jövőre maratoni korba lépek, így a 42 kilométer vár rám.
– A futás mellett a másik nagy szenvedélyem a főzés, erre egyébként rá vagyok kényszerítve, mert gluténérzékeny vagyok, így nem ehetek meg bármit. Ha viszont már muszáj főznöm, akkor miért ne tenném ezt örömmel? Így ugyanis minden sokkal könnyebb.
Comments are closed.
