Hajdu László: Nem kampányolok a vallásos érzéseimmel

A tanácsháza dísztermében született, s jó három évtizedet töltött el a vízműveknél hálózatok kiépítésével. A politika hálózatában sem veszett el, voltak sikerei, kudarcai, de mindig talpra tudott állni. Hajdu László országgyűlési képviselővel (DK) beszélgettünk.

Nemrég a szülőfalujában járt. Milyen érzésekkel tért vissza?
Rendszeresen hazajárok Okányba, ott vannak a szüleim, a nagyszüleim és a rokonaim eltemetve. Anyám vésztői volt, apám okányi. Vésztő időközben város lett. A még élő rokonaimat is meg szoktam látogatni, és tartom a kapcsolatot a két település vezetőivel. Okány díszpolgára vagyok. Itt jártam iskolába, de a hivatalos születési helyem Vésztő. A mentőautó a sáros utak miatt csak a tanácsházáig tudott jönni. A várandós anyámhoz is így jött a mentő, három-négy óra eltelt, mire kiért, addigra én a tanácsháza mostani dísztermében megszülettem. El lehet tehát mondani, hogy a pályafutásomat a tanácsházán kezdtem.

Olyan környezetben nőtt föl, amelyben számított a kétkezi munka, a szorgalom, a tisztesség, a becsület. A politikában kötött ki, ahol a ravaszság, a könyöklés, az érdemtelen előnyszerzés is előfordul. Hogy tudta összeegyeztetni e két világ különbözőségét?
Eredetileg a vizes szakmával köteleztem el magam, jó három évtizedet a politikától távol, a Fővárosi Vízműveknél töltöttem. A munkám mellett üzemi KISZ-ügyekkel, sportszervezéssel foglalkoztam, a műhely szakszervezeti felelőse lettem. Vitatkozni és érvelni tudtam. A jó szerelők, a jó raktárosok és a jó sofőrök kaptak béremelést.’70 karácsonyán leszereltem, főépítésvezető lettem, a vízellátás-hálózat kiépítésén dolgoztam.

Szóval innen van a politikai pályáján a választói hálózatépítés képessége. Szokták mondogatni, hogy aki nincs benne Hajdu László noteszében, az nem is létezik.
Sok mindent megtanultam, ez kétségtelen. De voltak objektív ügyek is. Sokan kérdezték, hogy mikor lesznek kiváló dolgozók, mert az pénzzel és megbecsüléssel járt. Nálunk ez úgy ment, hogy kitettünk egy urnát, és szavazni lehetett a legjobb dolgozókra. Nem dicsekedni akarok, de zsinórban öt szavazáson én kaptam a legtöbb szavazatot. Utána bevittek a vállalati központba, a műszaki vezérigazgató mellett dolgoztam. Akkor már jól ismertem a budapesti vízhálózatot. Tudtam, hogy ha egy szakaszt kiiktatunk, abból az ipari vízellátásban problémák lehetnek.

A főnökségen másfajta emberekkel találkozott, mint a terepen. Itt már, gondolom, színre léptek a rafinált értelmiségiek is.
Gyorsan beépültem, de féltem az öregebbek műszaki tudásától és maguktól az idegen emberektől, hiszen addig melósokkal volt kapcsolatom, itt pedig nagy tekintélyű vállalati vezetőkkel kellett küzdenem. Mindig szorongtam attól, hogy az új helyezetekben meg tudom-e állni a helyem. Úgy kezdtem, hogy elnézést, van egy észrevételem. Reszkettem, és vert a szívem, amikor megszólaltam, de szerencsére nem ettek meg. Végül a munka mellett a szabadidőmben a sportot és a kultúrát szervező emberré léptem elő. A diplomám megszerzése után kerültem a Csatornázási Művekhez főosztályvezetőnek. Itt már vállalati párttitkár is voltam.

Előfordult aztán úgy, hogy a politikai pályáján éppen magát akarták – úgymond – kiiktatni vagy félreállítani. 2010-ben ez az új MSZP-n belüli pártellenfeleinek sikerült is.
A vízhálózat szigorú rendszerben működik, a politikai hálózatban nem csapok és tolózárak vannak, hanem önérvényesítésre törekvő emberek. Verseny mondjuk a műszaki területen is volt, sokan szerettek volna építésvezetők vagy főosztályvezetők lenni. Akik a feljebb jutásról döntöttek, általában a teljesítményt és magát az embert nézték. A politikában találkozhattam a teljesítmény nélküli karrierista figurájával. De sokáig megnyugtatott, hogy itt a döntnök a szavazópolgár. Négyszer választottak meg kerületi polgármesternek, minden alkalommal a párton belül kellett megküzdeni a jelöltségért, ami utána jött, az már könnyebb volt. 2010-ben nem sikerült. Addig általában mindig a választások előtt két hónappal jutott az ellenfeleim eszébe, hogy meg kéne fúrni Hajdu Lászlót. Akkor nagy át- és beléptetések kezdődtek, végül hét szavazattal maradtam alul. Az volt az érv, hogy fiatalítani kell. Egy két évvel fiatalabb jelölt győzött ellenem. Megértettem, hogy nem leszek újra polgármester, de ebbe a helyieknek, akik azelőtt négyszer megválasztottak, nem volt beleszólásuk. Fölálltam, elmondtam, hogy tudomásul vettem a döntést, de nem fogadom el, és magánemberként elindulok a polgármesterségért, mert erkölcsileg tartozom az ittenieknek annyival, hogy engem a kerület népe váltson le. És ne olyanok, akik úgy szavaztak ellenem, hogy soha előtte még nem is láttam őket. Gyorsan ki is zártak a Szocialista Pártból, kaptam róla egy papírt, kalap, kabát. Előtte volt egy tizenhat fős abszolút többségű baloldali frakciónk, ez a ’10-es választás után kettőre zsugorodott, mert a belső viszályok miatt a Fidesz kényelmesen behúzta a választást Jöhetett László Tamás és a sleppje.

Ez az affér vezette aztán át a Demokratikus Koalícióba. Négy év múlva a DK által jelölt polgármestereként tért vissza, majd megnyerte az országgyűlési választást is. Mégsem tudták „kiiktatni”.
A 2010-es balvégzetű események után sokan otthagyták az MSZP-t, megjelent mögöttem egy önkéntes csapat, a RÁTE (Rászorulókat Támogatók Egyesülete) jelöltje lettem. Mellesleg több fiatal társával együtt a későbbi polgármester, Németh Angéla is ezzel a civil szervezettel támogatott. Voltak azért kemény menetek. Olyan szórólapokat dobáltak be a postaládákba, amelyeken az állt, hogy Hajdu Lászlónak halálos betegsége van, már csak napjai vannak hátra, nincs értelme rám szavazni. Semmi bajom nem volt.

Nem csak itt, a kerületben történt 2010-ben baloldali „harakiri”.
Mester László is így járt a XVIII. kerületben, és hasonló sorsra jutott Tóth Mihály Csepelen. Verók Istvánnal így bántak el a VI. kerületben, ez történt a VII. kerületben is. Budapesten a Szocialista Párt kivégezte kerületi polgármestereit, de például Veresegyházon, ahol Pásztor Béla 1972 óta tanácselnök-polgármester volt, nem volt szükség fiatalításra. Tizenkilenc baloldali polgármester volt 2010-ben a 23 kerületben, s csak négy olyan, amelyet jobboldali testület irányított. Jószerével csak Tóth József úszta meg a tisztogatást a XIII. kerületben. Nem vigasztal bennünket, hogy a „fiatalítás” élharcosai azóta megjárták az előzetest és a börtönt.

2018-ra normalizálódott a kerületben a helyzet, sikerült újra többségbe kerülni. Mikorra számol azzal, hogy az országban uralkodó féldiktatórikus állapotok megváltozzanak?
Az előválasztás igazolta, hogy megvan a választókban a kormányváltó hangulat. De jártam egy hatezres lélekszámú vidéki településen, és nem tudtam bejutni a polgármesterhez. Csak köszönni szerettem volna. Akik elkísértek, aggódtak amiatt, hogy valaki meglátja őket a társaságomban. A pesti váltóhangulat mellett vidéken él a félelem. Ha elmegyek valahová, benézek a kocsmába, köszönök a polgármesternek és meglátogatom a helyi papot. Itt egy református lelkészt találtam. Simán bejutottam hozzá. Ő fogadott, a polgármester nem.

Apropó lelkész. Ön az a baloldali képviselő, aki mindig is nagyon erősen tartotta a vallását. Ezt a választói is pontosan tudják.
A katolikusok, a reformátusok, az evangélikusok, a baptisták tudják, hogy templomba járó hívő ember vagyok. Nem vagyok emiatt több és jobb, mint más politikus. Amit a Szentírásban olvasok, és amiért nap mint nap beülök a templomba, az a magánügyem. Nem akarok vele kampányolni és kérkedni. Reformátusnak kereszteltek, a szülőfalum is református. Azért fogadnak kiemelt szeretettel, mert vallásos emberek élnek ott. Miközben baloldali érzelműek. Okánynak most is szocialista polgármestere van, Vésztőn az Összefogás adja a polgármestert. A parlament legutóbbi ülésén felszólaltam az adománygyűjtés fontosságáról, a Biblia alapján beszéltem arról, hogy mit jelent a karácsony és az advent, de nagyon lerövidítve. Sokáig részt vettem a parlamenti imareggelin, de újabban hanyagolom, mert politikai muníciók osztására használják. Vasárnaponként úgy megyek templomba, hogyha van nagyobb munka, abban is szívesen segítek. A lényeg a belső késztetés. Nálam a Tízparancsolat a cselekvésben, a tisztességben mutatkozik meg, s nem abban, hogy tüntessek vele. (PP, Periszkóp Palotán, Rab László, 2021. december 28. Megjelent a Tizenötödik 20. számában)