Géczi István: Ezerszer átgondoltam mindent

Megállt a nagy fekete Volga Zaránkon, a kis Heves megyei faluban, parancshoz szokott emberek szálltak ki, a környékbeliek összesúgtak és megrémültek. A fiatal kapustehetség édesanyja azt kérdezte az apától: „Lőrinc, mit csináltál?”. A hatvanas évek elején történt, ismerős volt ez a jelenet a korábbi évtizedekből.

Kiderült aztán, hogy olyan nagy baj azért még sincs. A honvédos főtisztek egy ózdi meccsről tartottak hazafelé, Géczi Istvánhoz, a Heves megyei ifiválogatott kapusához ugrottak be. Le akarták igazolni.

– Ha valahol pattant a labda, mindjárt ott voltam én is. Valahogy rögtön meghallottam, ha valakik focizni indultak – mondta otthonában a Fradi örökös bajnoka, aki 1965-ben Vásárvárosok Kupáját nyert Albertékkel, 1972-ben pedig a müncheni olimpián ezüstérmet akasztottak a nyakába. – Már gyerekként észrevettem, hogy a többiekkel ellentétben nem akarok gólt rúgni. Ha védek, gondoltam, sokkal többet tudok tenni a csapatért. Később a tanári, a szakedzői és a doktori tanulmányaim során is azt vizsgáltam, miért kerül valaki a kapuba. Olyan pszichikai, fizikai tényezőket vizsgáltam, amelyek a látáshatékonysággal a kapusteljesítmény összefüggéseire világítottak rá. A sok-sok meginterjúvolt játékossal készített vizsgálati anyagból az derült ki, hogy a kézilabdában a labda mint veszélyforrás szerepel, és a kapusoknak általában csőlátásuk van. A fociban és a hokiban más a helyzet, itt sokszor a látás mélysége, illetve a perifériás látás dönti el a jó vagy a rossz reagálást. Meg persze sok más személyes adottság.

A zaránki fiatalember (aki Sajóörösön született 1944 márciusában) az Egri Honvéd csapatának ifijeként járta a megyét (Egri Sportiskola néven), egy tanár és egy újságíró szedte össze a csapatot, amely második lett, Géczi pedig a megyei ifiválogatott kapujában találta magát. Az Üllői úton játszottak meccset a Fradira és a Csepelre épült regionális budapesti válogatott ellen. Géczi előtte egyszer már járt átutazóban Pesten.

– Kétszer mentünk át a félpályán – mondta a később ötszáz meccsen védő sportoló -, először a térfélcserénél, másodszor pedig akkor, amikor egy óriási felszabadító rúgás végén a füzesabonyi Gulyás Pista elfutott, és úgy bevágta a labdát a kapuba, hogy mindenki csak nézett. Győztünk 1:0-ra, és a mérkőzést megtekintette Mészáros József, a Fradi felnőtt csapatának edzője.

Álljon itt ennyi a kezdésről. Géczi Istvánt, aki még nem volt 18 éves, 1962-ben, három nappal az átigazolási határidő lejárta előtt igazolta le az FTC. Nem a Honvéd, és nem az Újpesti Dózsa, noha onnan is megkörnyékezték. – Ha úgy állsz hozzá – mondta Mészáros -, válogatott kapus lesz belőled.

(Lábjegyzet: Mi történt a zseniális Gulyás Pistával? A Honvédhoz került, de hat hét után valamiért hazaküldték.)

– Amikor először beléptem a Fradi öltözőjébe (még a régi fatribünös pályán), úgy köszöntem, hogy Jó napot kívánok – idézte fel a szentélybe történő betoppanást a kapus. – Novák, Mátrai, Dalnoki, Vilezsál, Orosz, Friedmanszky, Rákosi, Albert és Fenyvesi dr. nézett rám. Ott laktam a Fradi-pálya melletti épületben Páncsics Mikivel és Horváth Lacival. 1962. július 26-án mutatkoztam be a Vasas ellen, a villanyfény miatt alig láttam. Kikaptunk 2:0-ra, de a Népsport másnap azt írta, hogy „a fiatal kapus nem okozott csalódást.”

Így kezdődött. A 64-es év egy szép időszakot vezetett fel, és jól ment a sora a fiatal kapusnak is, mert miközben bevédte magát a csapatba, felvételt nyert a Testnevelési Főiskolára. A csapat egyik tagja fura ígéretet tett az öltözőben. Azt mondta, ha elvégzi, ünnepélyesen ez meg az fog történni. Öt év múlva a halk szavú kapus annyit mondott Lakat Károly edzőnek, amikor bemutatta a diplomáját, hogy nincs szükség az ígéret végrehajtására.

A 64-65-ös szezon előtt a zöld-fehérek masszív kupatapasztalatot szereztek (a VVK a mai UEFA Kupa elődje volt, 1955-ben hozták létre). Akadtak bőven érdekességek. Egy ’63-as meccsen, a Petrolul Ploesti ellen (2:0) például Farkas János hatalmas kapufát lőtt. Hát ez meg hogy történhetett? Nem elírás. A legendás Vasas-játékost (aki ’66-ban a vébén bombagólt lőtt Liverpoolban a braziloknak) az akkori szabályok értelmében kölcsönvehette a Fradi.

A VVK-sorozat a Brno kiejtésével kezdődött, majd jött a Wiener SC elleni három (!) meccs. 0:1 Bécsben, 2:1 a Népstadionban a visszavágón. De akkor még nem számított az idegenben rúgott gól, a harmadik meccs helyszínét kisorsolták. Gécziék Albert két góljával mentek tovább Pesten. Az AS Rómát 2:1-re verték idegenben, 1:0-ra itthon, a kapus boldogan ölelgette a meccs végén Tamboriniéket. Az Atletico Bilbao ellen újabb hárommeccses etap következett ’65 tavaszán (1:0, 1:2, 3:0). Hétfői napon játszották a Manchester United ellen az első elődöntőt (2:3), Novák lőtte a gólt a vasárnapi pesti visszavágón, összesítésben 3:3-ra módosult az állás. Hetvenezer néző előtt játszották le a Népstadionban a mindent eldöntő harmadikat, Karába és Fenyvesi dr. góljaival lett végül 2:1. „Az FTC-védelem, Géczivel az élen – írta Nagy Béla Fergeteges Fradi-siker című könyvében – mindent hárított.” Az 1965. június 23-i torinói döntőben a Fradi úgy nyert 1:0-ra Fenyvesi góljával a Juventus ellen, hogy a szövetség lemondott (!) a visszavágó lehetőségéről. A meccs este fél tízkor kezdődött 30 ezer néző előtt, Fradi-szurkoló a kor utazásai „szokásainak” megfelelően egy sem volt. A döntőre és az odavezető útra Géczi István a következőképpen emlékezett.

Az 1966-os angliai világbajnokságra nem utazott, noha Gelei és Szentmihályi mögött ott volt a keretben. Oszlopos tagja lehetett viszont a Dunai Antal vezérelte 1972-es olimpiai csapatnak, ahová a magyarok 1964-es és ’68-as védőként érkeztek, és toronymagas esélyesnek számítottak.

A válogatott számos presztízscsatát megnyert az olimpia előtt. Ezek közül az egyik legemlékezetesebb az 1971. október 9-én Párizsban játszott EB-selejtező meccs, amelyen Zámbó Sándor a 27. születésnapját egy olyan góllal ünnepelte (Jean Djorkaeff-ék ellen), amelyről a másnapi újságok felsőfokban beszéltek. A meccs végén Bene, Noskó, Dunai, Vidáts, Páncsics, Fazekas, Juhász István és persze Géczi félmeztelenre vetkezve ünnepelték a világra szóló 2:0-át. Ez volt az utolsó alkalom, hogy vendégként le tudtuk győzni a franciákat. Hegyi Iván évekkel ezelőtt a Népszabadságban felidézte a meccsről a korabeli angol sajtóelemzést: „A magyar együttes 1966, az emlékezetes liverpooli 3-1 óta nem futballozott ennyire jól. Pedig akkor a világbajnokság legnagyszerűbb mérkőzésén győzte le a brazilokat.”

Az olimpián – melyre a terror is betoppant – derekasan meneteltek a magyarok, a döntőt a müncheni Olimpiai Stadionban 80 ezren látták, és a félidőben Váradi Béla góljával 1:0-ra vezettünk. Jött aztán a lengyelek Kazimierz Deynája, a vége pedig 2:1 oda. Hiába repült Géczi István Robert Gadocha óriási lövésénél úgy, akár a párduc.

Géczi István kommentárja a döntőről a Periszkópnak 45 év elmúltával. – Ezerszer átgondoltam azóta mindent – jegyezte meg az ezüstérmes bajnok. – Az olimpiai éremről, amire büszke vagyok, és a láncszemekről mindig eszembe jut, hogy a felkészülés során minden egyes láncszemhez több ezer verejtékcsepp tapadt.

Géczi Istvánnak 1968-ban újabb VVK-döntőt ajándékozott a sors, a Fradi a Leeds United mögött végzett a második helyen. 1972-ben az UEFA-kupában elődöntőt, 1975-ben a KEK-ben döntőt játszhatott. A rendszerváltás után tisztikereszttel kitüntetett kapus – akiről egy időben az a mondás járta, hogy baloldalt dobog a szíve, de jobbra is tud vetődni – 1979-ben fejezte be aktív pályafutását. Összesen 509 meccsen szerepelt. 1974-ben az FTC örökös bajnokává választották.

Nem szédültem meg soha

– Harminckét évesen egy sajnálatos sérülés miatt hagytam abba, utána a családomnak és a tudományos munkámnak szenteltem az életem. A nyolcvanas években országgyűlési képviselő is voltam, és a Parlamentbe lépve hasonlóan felemelő érzéseim voltak, mint amikor először léphettem a Fradi-öltözőbe. 1969-ben testnevelői tanári diplomát, majd 1976-ban labdarúgó szakedzői oklevelet szereztem a Testnevelési Főiskolán, végül 1984-ben doktoráltam ugyancsak a TF-en. Nyugdíjba vonulásom után a kerületben dolgoztam, 1966 óta lakunk Palotán. A gyerekeim már itt nőttek föl. Anikóból és Gáborból eredményes sportoló lett, imádom az unokáimat, a feleségem és a család mellettem állt a legnehezebb pillanataimban is, nincs panaszom az életre. Amikor képviselőként a Naspolya, a Dinda és a Vág utca csatornázásáért és lekövezéséért küzdöttem, azt ugyanolyan erőbedobással tettem, mint amikor ki kellett fogni egy nehéz lövést. Egyszer régen azt nyilatkoztam, hogy voltam tanszékvezető tanár, tanácstag, képviselő és egy időben a parlament ifjúsági és sportbizottságának elnöke is. Felkapott a forgószél, de mindig kerestem, meg is találtam a lábam alatt a talajt. És nem szédültem meg soha, ugyanaz az ember vagyok ma is, aki voltam.

Hosszabbítás: Állambiztonsági bonbonmeggy

Beszéltünk Géczi Istvánnal a sportpályafutás konfliktusos hátteréről is, de a sikerkapus az állambiztonsági múlt Fradit érintő részleteinek szóba hozatalakor óvatosságra intett. A fiatalabb olvasók talán meg sem értenék, milyen lehetett az, amikor a hatvanas években az ifjú kapust az FTC 1965-ös New York-i túrája előtt arra kérte a szakosztályelnök, elvinne-e egy négykilós csomagot az amerikai ismerősének, amiben bonbonmeggy van. – Mondtam, hogy szívesen elviszem – mesélte sejtelmesen mosolyogva Géczi István -, de csak akkor, ha nem zárjuk le a csomagot. Mielőtt az osztrák határra értünk, megkértem Branikovits Lacit és Juhász Pistát, kóstolják már meg, hogy a mellettem lévő csomagban mi van. Konyakmeggy volt valóban.

A történet azért áll itt, mert a visszaút előtt az az ember, aki az itthoni küldeményt átvette, arra kérte a sportolót, hogy hozza haza egy lezárt dobozban a „válaszküldeményt”, és azt a Népstadionhoz közeli Thököly Étteremben nyújtsa át a címzettnek. De erre a kapus már nem vállalkozott, annak ellenére, hogy a feladó 300 ezer forintot ígért a szállításért.

– 1966-ban a világbajnokság után a második sportszázaddal én is bevonulhattam három hónapra Egerbe katonának – mesélte Géczi István -, ahol azelőtt az ifi- és a felnőtt csapattal évekig együtt jártuk a megyét. Egyik alkalommal hívattak az elhárító tiszt irodájába, két civil várt rám. Érdeklődtek a hogylétem felől. Majd rátértek jövetelük céljára. Közölték, hogy tíz évig a válogatott kapusa leszek. Válaszom az volt, hogy ezt szeretném én is, ezért teszek meg mindent a pályán kívül és belül egyaránt. Mire elém tettek egy A4-es lapot, amelyen hét pont szerepelt, ami a külföldi utak során feladatként várt volna rám. Elolvastam. Természetesen nem vállaltam. Ezek után öt évig nem kerültem a válogatott közelébe sem, pedig a Ferencváros eredményei más elbírálást érdemeltek volna. Talán ez volt a jutalom azt aláírás megtagadásáért.

A boldog időkben, amikor a futballisták hallatlan sikereiket aratták, tudvalévő volt, hogy az öltözők körül állambiztonsági tisztek legyeskednek. A bonyolult politikai játszmákban a sportolókkal úgy játszadoztak, akár a cica az egérrel. – 1968-ban például, amikor a Fradi a zenitjén volt, a szocialista országok bajnokcsapatai politikai okokból bojkottálták a BL elődjét, a Bajnokcsapatok Európa Kupáját – jegyezte meg a sikerkapus. – A csehszlovák Spartak Trnava (Nagyszombat), mely jóval szerényebb játékerőt képviselt, mint mi, simán bejutott a legjobb négy közé. Milyen lehetőségtől, helyezéstől estünk el?

– Nem volt minden fekete és fehér – zárta beszélgetésünket Géczi István. – Nem tisztem senki minősítése, a sikereimet a pályán a társaimmal együtt értük el. Ha mondok valamit, mindig arra törekszem, hogy ne bántsak meg vele senkit. Amikor tanítottam, azt ajánlottam a fiataloknak, és ezt mondom ma is, hogy tiszteljék társaikat, de az ellenfeleiket is. Csak a jót tételezzék fel róluk. Becsülettel küzdjenek, hogy soha ne kelljen szégyenkezniük. (Periszkóp Palotán, 2017 május, Rab László)