Ma ismét tüntetnek a kata-szabályok szigorítása ellen. A demonstrációt a Momentum szervezi a Kossuth térre. A kormánypártok szerint nem is tiltakoznak sokan.
Katás vagyok, ments meg! címmel hirdetett tüntetést a Momentum. Mint írták: a hatalom kevesebb mint egy nap alatt fogadta el az új, igazságtalan kata-törvényt. Ezzel a módosítással négyszázezer kata-károsultba, összesen egymillió emberbe rúgnak bele, ennyi embert taszítanak létbizonytalanságba. Ellehetetlenítik ezzel a futárokat, a grafikusokat, az ügyvédeket, az újságírókat, a virágkötőket – hosszú a lista, fogalmaznak az esemény leírásában.
Szerintük a hatalom ezzel a lépésével a megélhetési válság közepén vesz el még több pénzt a kisvállalkozóktól.
A szervezők a törvény visszavonását sürgetik.
Több felszólaló is lesz:
Szabó-Szontágh Luca, improvizációs színész és tréner
Tompa Andrea, író
Para-Kovács Imre, újságíró
Ésik Sándor ügyvéd, a Diétás Magyar Múzsa főszerkesztője
Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke
A kata-törvény tegnap kora délután fogadta el az Országgyűlés. A változtatás lényegében több százezer embernek lehetetleníti el, hogy az eddigiek szerint folytassa vállalkozói tevékenységét. Szeptembertől ugyanis már csak magánszemélyektől származhat a katások bevétele, cégeknek nem számlázhatnak. Többek között ezért is vonultak utcára már tegnap délután. Köztük nagyon sok ételfutárral. A szigorítás ellen tiltakozók a Kossuth térről a Margit hídra vonultak, órákra megbénítva a forgalmat.
A demonstrálók egy része az Erzsébet hídon is lassította a forgalmat. A tiltakozásnak végül a rendőrség vetett véget.
Közben Hollik István a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója azt mondta: „ez nem olyan nagy tiltakozás”.
Comments are closed.