Tizenkilenc éve szervezi és rendezi a kerületi általános iskolák számára a Föld napi vetélkedőt a Hartyán Általános Iskola. Az ünnepélyes díjkiosztót május 7-én tartották az intézményben.
Nyolc kerületi általános iskola alsó tagozatos csapata és kilenc iskola felsős csapata mérte össze környezet- és természetvédelmi, valamint biológiatudását a hagyományos Föld napi vetélkedőn április 28-án és 29-én. A versenyzők tradicionálisan egy-egy természetvédelmi területet, nemzeti parkot keresnek fel, ahol idegenvezetést tartanak számukra, majd az elhangzottak és a látottak alapján a helyszínen kell kitölteniük a feladatlapot. Idén a felsősök a Tisza-tavi Ökocentrumba, az alsósok pedig Hollókőre látogattak. A verseny az önkormányzat segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg, az összes költséget az önkormányzat állta – tudtuk meg Szőcs Attila igazgató-helyettestől.
A díjkiosztón László Tamás polgármester köszöntötte a megjelent versenyzőket, tanárokat és szülőket, majd az ünnep alkalmából az iskola udvarán fát ültettek. A Hartyán iskola műsorát követően a polgármester átadta a díjakat. Az első helyezett csapatok tagjai 5 ezer, a második helyezettek 4 ezer, a harmadik helyezettek pedig 3 ezer forintos könyvutalványt kaptak.
Az alsó tagozatosok versenyét a Szent Korona Általános Iskola és Óvoda csapata nyerte, 2. a Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola, a 3. pedig a Pestújhelyi Általános Iskola csapata lett. A felsősök között a Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola csapata bizonyult a legjobbnak, a 2. helyet a Kolozsvár utcai Általános Iskola, a 3.-at pedig a Szent Korona Általános Iskola és Óvoda csapata foglalta el.
Comments are closed.