Farkasordító hidegben, aki teheti, bevackol a meleg szobába. Sokan azonban ilyenkor is kénytelenek a fagyos közterületen éjszakázni. Hogyan élnek, és mik azok a túlélési praktikák, melyek megmentik a hajléktalanokat a fagyhaláltól? Elkísértük a kerületi utcai gondozó szolgálat munkatársait, hogy feltérképezzük a városrész másik, szomorúbb arcát.
Fotók: XV Média, Vargosz
Hűvös januári napra ébredtünk, a Kontyfa Utcai Nappali Melegedőnél kora délutántalálkozunk Mátéval és Danival, akik szokásos útjukra indulnak, mégpedig ellenőrizni a kerületben élő hajléktalanokat. Megtudjuk, hogy ilyenkor krízisidőszakban folyamatosan látogatják a kerületben élő fedélnélkülieket. Sokszor gyalog vágnak neki a körútnak, most viszont jól jön a pályázaton nyert személyautó. Danit közben arról faggatom, hogyan került ilyen fiatalon erre a területre? Elmondta, hogy lokálpatriótaként a diploma megszerzése után itt helyezkedett el szociális munkásként. A környékismeret jól jön, hiszen feladatuk az átjárókban, az erdőkben, a parkokban élők felkutatása és kapcsolattartása, valamint az élethelyzetük javításának elősegítése, ideális esetben az ellátóintézmények bevonásával.
Fotó: XV Média, Vargosz
Hamarosan megérkezünk első helyszínünkre, Újpalotára, a Késmárk és Hűtő utca szegletébe. A komor téli időben a távolban szürke óriásként tornyosulnak a panelházak. A kopasz fák barátságtalanul bólogatnak a szélben. Egy terebélyes bokor tövében fekete nejlonból tákolt kis buckák emelkednek ki a sivár földből, egy házaspár lakik benne. Ezúttal csak a férfival találkozunk, azonban cicáik gyorsan bemutatkoznak. Első kérdésem mi más is lehet, hol van ilyenkor az asszony? Danitól kapom meg a választ, hogy bármennyire is úgy gondoljuk, nem csinálnak semmit a hajléktalanok, sokszor kisebb munkákat bevállalnak. A kerületünkben kevés a kéregető, ők inkább a belvárosba mennek. A társadalom perifériájára teljesen kiszorultak viszont előszeretettel jönnek a kerületbe, hiszen a zöldterületeken jobban elbújhatnak, keményebb életforma, de számukra mégis nyugalmasabb. A jó szó mellett jól jön egy kis élelem is, a szociális munkások főként konzervet, gyertyát és takarót szoktak ilyenkor osztani.
Fotó: XV Média, Vargosz
Ezután a kiserdő felé vesszük az irányt, ahol megtaláljuk a következő klienst. A fagy és hideg ellen paplanokkal védekeznek az erdőben élők, most hárman birtokolják a területet, jó időben azonban többen is összegyűlnek itt. Hogy örül-e a bácsi jöttünknek? Egy fél mosolyt megereszt, és cigarettájába nagyokat szív, mikor érdeklődünk állapotáról. Mióta élnek a szabad ég alatt? Jobb, ha nem is forszírozzuk, régóta. Dani szerint őket már nehéz visszaintegrálni a társadalomba, de az a céljuk, hogy mindenkit meggyőzzenek, ne az utcán éljenek. Átlagosan hetven-nyolcvan hajléktalan van a látókörükben, többségük férfi. Meglepődöm, mikor szóba kerül a ko ruk, sokan már 18 évesen utcára kerülnek. Talán őket még sikerül meggyőzniük, hogy sorsuk jobbra fordulhat, viszont az idősebbeket nehéz a szociális intézményekbe bevinni.
Fotó: XV Média, Vargosz
Amikor pedig szabálykövetésről vagy agresszivitásról érdeklődőm, gyorsan jön a felelet. „Bármennyire furcsa, de a hajléktalanok között is van egyfajta hierarchia, és kiközösítik az erőszakosokat.” Dani azonban megnyugtatott, hogy a kétéves kerületi pályafutása alatt olyan esete nem volt, amikor rendőrt kellett hívni. Az, hogy mentőt hívnak, már gyakrabban előfordul, ottjártunkkor is szélütést kapott egy hajléktalan a melegedőben.
Fotó: XV Média, Vargosz
Az önzetlen segítség pedig él az emberekben, a civil lakosságtól sok adományt kapnak. Arra azért felhívják a figyelmünket, hogy fontos az empátia, de inkább zöldséget, gyümölcsöt adjunk alkohol helyett a hajléktalanoknak!
Fotó: XV Média, Vargosz
Hamar sötétedik, mire visszaérünk, kigyúlnak a város fényei, didergünk, az elkövetkező napokra pedig még hidegebbet jósolnak.
Fotó: XV Média, Vargosz
Comments are closed.
