Egyre több a beteg, csak azt nem tudjuk, hogy hol

Növekszik a betegek száma, jószerével csak ebben lehetünk biztosak, de adatokhoz maga a polgármester sem tud hozzájutni, pedig neki elsőrendű kötelessége, hogy képben legyen arról, mi történik a kerületben. Cserdiné Németh Angéla erről legutóbb a kerületi tévében beszélt.

Azért ez bajos. A kormányzati kommunikáció március óta azokat a paneleket használja, hogy egy-egy napon hány új fertőzöttet szűrtek ki a tesztekkel, de ez nyilvánvalóan fals adat, mert érdekes módon hétvégén, vasárnap kevesebb szokott lenni a beteg Magyarországon (azaz kevesebbet tesztelnek). A másik komponens, hogy hányan fekszenek lélegeztetőgépen (napról napra többen), s végül szerepel a tájékoztatásban az is, hogy hányan haltak meg. Újabban a média sporthasonlatokkal pótolja az információhiányt, csúcsokról írnak meg halálozási rekordokról, ami önmagában felháborító. Töredékes statisztikai adat lett egy-egy állampolgár halálából.

Elfogadhatatlan.

A legtöbb gondunk változatlanul a hol-lal van. Nem mondják meg, pontosan hol van több megbetegedés vagy haláleset. Legtöbbször a személyiségi jogokra hivatkoznak; ne lehessen azonosítani, hogy ki mikor, hol lett beteg, hol hunyt el.

Annyit szoktak még mondani, hogy a betegek/elhunytak ennyi meg ennyi százaléka budapesti. Amivel megint nem vagyunk kisegítve, hisz nem tudjuk, hol lehetnek a gócok, milyen helyeket érdemes elkerülni, ha nem akarunk magunknak bajt. A Budapesten azt jelenti, hogy bárhol a városban. Miközben azért az nem mindegy, hogy Kőbányán vagy Budafokon, Pestújhelyen vagy a Margitszigeten van-e nagyobb veszélynek kitéve az ember. Amikor például gyilkosság történik valahol, akkor sem az jelenik meg a hírekben, hogy megöltek egy embert Budapesten. Meg szokták mondani, hogy pontosan hol történt az eset. Háborús példát is tudunk hozni. Képzeljük magunkat ’44 telére, amikor a rádió bemondja a hírt, hogy repülőgépekről bombázzák Budapestet. És képzeljük magunkat olyan helyzetbe, hogy utána nem mondják meg, pontosan hol és mikor kell óvóhelyre menni.

Az olaszok miért tudják pontosan megmondani, hogy ennyi és ennyi esetet regisztráltak Milánóban, Rómában vagy Palermóban? Mi kell ahhoz az operatív törzsnek és a mindenki meggyógyítását hetente megígérő kormánynak, hogy pontosabb tájékoztatást kapjunk? Ha bedurvul a járvány, akkor is ezeket a gépiesen üres adatokat fogják ismételgetni? Mindnyájan egy-egy statisztikai morzsa leszünk Nyunyóka tenyerén?

Tavasszal bejött

A polgármester egyértelműen értésre adta, az intézmények bezárásának híve, tavasszal is úgy sikerült fékezni a járvány erejét, hogy bezártak az iskolák, az óvodák, és erőteljesen beleállt az ország a Maradj otthon!-kampányba. Jónéhány civil csoport és az önkormányzat segített például azoknak, akik nem tudtak bevásárolni. (Tegyük hozzá: maszkot vittek például a kerületi lakosoknak, mert a kormány, melynek tagjai még nyáron is maszk nélkül futkároztak a nyilvános eseményeken, erről is megfeledkezett). Most nincs országos lezárás, de újra van vásárlási idősáv, amire eléggé sokat kellett várni. Tavasszal bejött, most viszont úgy tűnik, véletlenül jutott újra a kormány eszébe. És eléggé gépies a bevezetése is. Mert nem az a lényeg, hogy a 65 fölöttieket a fiatalabbaktól elválasszuk, hanem az, hogy egy adott időpontban – tél van! – ne legyenek túlságosan sokan a zárt terekben együtt. Például a bevásárlóközpontokban, mint szombatonként lenni szokott. Erre vonatkozóan viszont semmilyen rendelkezés nem született. Miközben látjuk Németországban és Franciaországban, milyen fegyelmezetten állnak a vásárlók a boltok előtt a sorukra várva. Ha egymás nyakában lihegnek a vásárlók, akkor tökmindegy, hogy van-e idősáv vagy nincs.

De az idősáv valamivel még így is többet ér, mint az ingyenes parkolás bevezetése. Ez ugyan nem érinti a XV. kerületet, ellenben érinti azokat a városrészeket, amelyekben napközben olykor moccanni sem lehet. Ha benézünk az Erzsébetvárosba vagy a lipótvárosi keskeny utcákba, katasztrofális a helyzet. A helyi lakosok nappal nem mernek elmenni otthonról autóval, mert attól félnek, hogy hazatérve nem találnak maguknak parkolóhelyet. Arról nem beszélve, hogy a tüdőproblémákkal párosuló járvány idején rázúdítani a városra a ködös őszi szmogban az autóáradatot: kemény büntetés. Prüszkölnek, fújtatnak most a bűzben a belső kerületek, s akkor mi a következő lépés? A magántulajdonú parkolóházak ingyenessé tétele éjszakánként. Megáll az ész és visszanéz. Vajon van-e még a világon olyan nagyváros, amelyet ennyire sújtani tud az átgondolatlanság és a rögtönzés…

Nálatok mi a helyzet?

Kérdik különben külföldi rokonok, ismerősök, hogy milyen segítséget kapunk a járvány idején az államtól. Nos, szoktuk mondani, nálunk a járványvédekezés úgy néz ki, hogy a kormány, mely most már egyenlő az államhatalommal (olykor egyetlen személy, Orbán Viktor által megjelenítve a Facebook-on) elviselhetetlen terhekkel bünteti a (helyben az emberek életéért és biztonságáért felelős) helyhatóságot, közben rászáll a KATÁs vállalkozókra, s nem elég a félelem magától a vírustól, de most már feldereng a jövőtől, a megélhetés elvesztésétől való össztársadalmi aggódás is. Ami a (konkrétságában most még elérhetetlen) vakcina körül van, eléggé magyarosnak tűnik. Hetek óta azzal az ígérettel hitegetik a magyar lakosságot, hogy januárra-februárra itt lesz a teljesen megbízható vakcina, tavaszra pedig „megszabadulunk” a járványtól. De aztán kiderül, hogy ennyire azért nem rózsás a helyzet. Miután az Európai Unió tagállama vagyunk, valószínűleg nem használhatunk majd sebtiben összerakott, buherált oltóanyagot, arra az európai járványügyi hatóságoknak is rá kell bólintaniuk. Biztos, hogy jó ideig eltart majd a vakcinák bevezetési, engedélyeztetési folyamata. Mert azért nem mindegy, hogy mit adatunk be magunknak, ha odakerülünk. Most ez is eléggé bizonytalan, és akkor még nagyon finoman fogalmaztunk. (PP, Rab László, 2020. november 24. – Képeink illusztrációk, az XVMédia felvételei, nyitókép: testületi ülés maszkban 2020 őszén)