Alig egy hónapja adták át a KRESZ-pályát a Kőrakás parkban, és máris egy szörnyű hírről kell beszámolnunk! November 18-ra virradó éjjel ugyanis ismeretlen tettes vagy tettesek megrongálták a kerület legújabb büszkeségét.
„Mélységesen megdöbbentett az eset – mondta Makai Ferenc, a körzet önkormányzati képviselője. „El sem tudom képzelni, hogy ki vetemedhetett ilyen aljasságra.”
A rongálók kilenc táblát törtek le, vagy firkáltak teljesen össze, köztük a bejáratnál levő információs táblát is, illetve azt a két stoptáblát, melyeket az átadást követően kellett pótolni. Információnk szerint a pálya tulajdonosa, az önkormányzat feljelentést tesz az ügyben a kerületi kapitányságon. A rendőrség kétszeresen érintett lesz az ügyben, egyrészt, mint eljárásra jogosult hatóság, másrészt maguk is használni kívánják a pályát a közlekedésbiztonsági oktató programjukhoz.
Makai Ferenc egyébként felajánlotta, ha az önkormányzat a jelenlegi gazdasági helyzetben nem tudná fedezni a javítást, akkor ő a saját tiszteletdíjából fogja majd finanszírozni.
Azt pedig nem is kell nagyon ecsetelni, hogy milyen fontos közkincset rongáltak meg a vandálok. Eddig ugyanis a Városligetbe kellett vinni a gyerekeket annak érdekében, hogy megismerhessék és használhassák a közúti táblák jelzéseit, ám október közepétől erre már a kerületen belül is lehetőség nyílt. Egy ilyen jó minőségű, gazdag KRESZ pályán generációk nőhetnek fel, és tanulhatják meg a biztonságos közlekedést.
Comments are closed.