A kerületi tanévnyitón átadták a Pedagógus Szolgálati Emlékérmeket. A hat díjazott kimagasló pedagógusi tevékenységét ismerték el a kitüntetéssel. Szakmai munkájukról, tanári elhivatottságukról elismerően nyilatkoznak a kollégáik, és a tanítványaik is szeretik, tisztelik a kitüntetetteket.
Ásoth Lászlóné, a Hartyán Általános Iskola tanítója
Fotó: XV Média, Nagy Botond
– Negyven esztendő után köszön el a pedagógusi pályától. Ebből mennyi kötődik a kerülethez?
– Minden perce. Huszonöt évig a Pattogós Általános Iskola, tizenöt évig pedig a Hartyán Általános Iskola tanítója voltam.
– Van olyan iskola, ahol a tanítók csak két évig, máshol egész alsó tagozatban tanítják az osztályukat. Ön esetében melyik volt az igaz?
– Pályafutásom során mindig elsőtől negyedikig tanítottam, mert fontosnak éreztem, hogy az olvasás és írás megtanítása mellett, a felső tagozatra is felkészítsem a tanítványaimat. Szerencsém volt, mert a vezetőim mindig támogatták ezt a törekvésemet.
– A korábbi években ön rendezte a Hartyánban a tanévnyitó és tanévzáró ünnepségeket. Idén azonban másnak adta át a stafétabotot. Megmarad a kapcsolata az iskolával?
– Életemben először és utoljára már harmadik tanév végén búcsút vettem a tanítványaimtól. Nagyon fognak hiányozni, de úgy éreztem, szükségem van arra, hogy magammal is foglalkozzam. Szeretnék jógázni, németet tanulni és az unokámmal foglalkozni. Az iskolával is kapcsolatban szeretnék maradni, ha hívnak, a jövőben is szívesen eljövök a rendezvényekre.
Garamszegi Zsuzsanna, a Hartyán Általános Iskola könyvtárosa
Fotó: XV Média, Nagy Botond
– Azon pedagógusok közé tartozik, akik nem csak a tanítással foglalkoztak a pályafutásuk során.
– Az életem úgy alakult, hogy az óvodapedagógusi, a népművelői és a könyvtárosi területen is kipróbálhattam magamat. Amikor 2000-ben a Hartyán iskola könyvtárosa lettem, egyszerre lehettem könyvtáros, népművelő és pedagógus is.
– A diákjai nagyon szerették a könyvtári órákat.
– Mindig is fontosnak tartottam, hogy megszerettessem velük a könyveket és az olvasást. Nemcsak a könyvtárhasználatot tanítottam meg nekik, hanem megpróbáltam őket a könyvek segítségével el is „varázsolni”.
– Hogyan fogadták kollégái, ha olvasnivalót ajánlott nekik?
– Szívesen vették, mert látták, hogy mindezt szeretetből teszem. A jó könyveknek vagy a munkájukhoz szükséges szakirodalomnak, cikkeknek mindig nagyon örültek.
– Ennyi munkával töltött év után nem lesz túlságosan „ingerszegény” a nyugdíjas időszak?
– Tele vagyok tervekkel. Németet fogok tanulni, és a családfakutatás is nagyon érdekel. Megfogadtam azt is, hogy az összes budapesti BKV-járműre fölülök, és így járom be a várost.
Grécsniné Boronkai Eszter, a Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskola testnevelő tanára
Fotó: XV Média, Nagy Botond
– Mennyi idő után búcsúzik a Kontyfától?
– Huszonhét évig tanítottam a Kontyfa iskolában, előtte a II. kerületi Bem utcában dolgoztam pedagógusként. A pályafutásomat azonban nem tanárként, hanem óvónőként kezdtem.
– Munka mellett a tanulás embert próbáló feladat. Önt azonban a sportmúltja megtanította a nehézségek leküzdésére.
– Fiatalabb koromban kézilabdáztam, még az NB II-ben is pályára léptem. A sport által szerzett kitartást próbáltam a tanítványaimnak is átadni.
– Ez sikeresnek bizonyult, hisz a diákjai rendre jó eredményeket értek el a sportversenyeken.
– Különösen a kézilabdasikerekre vagyok büszke, mert úgy megszerettettem velük ezt a sportágat, hogy szívesen jöttek szivacs és mini kézilabdatornákra, ahol valóban szép eredményeket értünk el.
– Most, hogy befejezte aktív pályafutását, hogyan tovább?
– A tanév végén a kollégák rendeztek nekem egy megható búcsúünnepséget, melyen a kedvenc futócipőmmel ajándékoztak meg. Megígértem nekik, hogy nyugdíjasként is legalább annyira aktív leszek, mint amennyire aktív voltam pedagógusként.
Kapi Béláné, a Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskola tanítónője
Fotó: XV Média, Nagy Botond
– Hogyan lett pedagógus?
– Bár felmenőim között több tanár és tanító is volt, érettségi után a Közgázra készültem. Mivel nem vettek fel, elmentem képesítés nélküli tanítónak egy rákosligeti iskolába. A szakma végül megtalált, hiszen kilenc évig tanítottam ott, és közben estin elvégeztem a Tanítóképző Főiskolát. Aztán férjhez mentem, Zuglóba költöztünk, így ott tanítottam, majd szintén költözés miatt váltottam ismét munkahelyet. Negyed évszázada élünk Újpalotán, idén májusban, 23 év után mentem nyugdíjba a Kontyfából.
– Gyermekeim közül fiam követett a pályán, aki egy alapítványi iskolában dolgozik, s egy év tanítás után elnyerte az „Év tanára” címet.
– Mennyire mások a mai gyerekek, mint voltak néhány évtizeddel korábban?
– Nagyon megváltoztak. A mai gyerekek azt hiszik, hogy mindenkinél mindent jobban tudnak. Kevésbé tisztelettudóak, kevésbé udvariasak, kevésbé veszik figyelembe az erkölcsi és viselkedési normákat. Bár ezek nagy részét a kor hozta magával, nekünk, pedagógusoknak képviselnünk kell a szép beszéd vagy a kulturált viselkedés értékeit.
– Mivel tölti most mindennapjait?
– Főállású nagymama lettem, gyakran lejárok Pécsre a lányomékhoz unokázni. Emellett az ismerős fiatal anyukák kisgyermekeire szoktam vigyázni, s korrepetálást is vállalok.
Szoboszlay Miklós, a Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskola most nyugállományba vonult pedagógusa is a kitüntetettek között szerepelt.
Személyében segítőkész és együttműködő pedagógust ismertek meg a gyerekek és a kollégái. Diákjaival a legmesszebbmenőkig gondoskodó, törődő pedagógus volt, aki számára nem létezett kallódó gyerek. Számítógépes szakkört tartott diákjainknak, osztályfőnökként, szaktanárként is kiválóan megállta helyét.
Az iskola egész tantestületének egybehangzó véleménye szerint Szoboszlay Miklós kimagasló szakmai munkát végzett, jó tanár és jó kolléga volt, aki igényes és megbízható munkavégzése alapján érdemelte ki a „Pedagógus Szolgálati Emlékérem” kitüntetést.
Zsoldos Béláné, a Hartyán Általános Iskola énektanára
Fotó: XV Média, Nagy Botond
– Melyek voltak pályafutásának főbb állomásai?
– A Kolozsvár Utcai Általános Iskolában kezdtem tanítani 1976-ban, ahonnan 22 év után átmentem a VI. kerületi Bajzai utcai zenei iskolába. Szívem azonban visszahúzott a kerületbe, és két évvel később visszatértem a Kolozsvárba, innen 1999-ben mentem át a Hartyánba.
– Mindig is pedagógus szeretett volna lenni?
– Műszaki rajzolónak készültem, de az általános iskolában elkezdtem hangszert tanulni, és végül meg sem álltam az oboatanári diplomáig. Azonban akkoriban csak vidéken kaptam volna állást, amelyet a családom miatt nem vállalhattam, így énektanárként kezdtem dolgozni. Hiányérzetem azonban nincs, hiszen évente több száz gyerekkel lehettem kapcsolatban.
– Méltatásából kiderül, hogy a kerület többször is elismerte munkáját. Melyikre a legbüszkébb?
– Valóban sok elismerést kaptam, a legnagyobb öröm mégis az volt, amikor a legutóbbi tanévzárón egy kislány sírva ölelte át a derekamat, és azt mondta: „Nagyon fogsz hiányozni!”. Ezek a szavak segítenek abban is, hogy elfogadjam: ez a tanév nélkülem indul az iskolában. Szerencsére a színjátszószakkört továbbra is vezethetem, szabadidőmben pedig több időt tudok szentelni unokáimnak.
Comments are closed.
