Vida Gábor több évtizedes sportpályafutásáért a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségtől Életmű-díjat vehetett át. A Rákospalotán élő sportember 91. születésnapja alkalmából részesült ebben a különleges elismerésben.
– Nagyon büszke vagyok erre a díjra, de bízom abban, hogy az elkövetkezendő néhány évben hozzá tudok még tenni az eddigi életművemhez. Ha mást nem, legalább azt a lokálpatriotizmust, ami gyermekkorom óta Rákospalotához köt – mondta a kitüntetett.
Vida Gábor sportpályafutása a II. világháború előtt kezdődött, amikor édesapja levitte őt a Klára utcába, ahol az ott lakók egy gödörben egy kis jégfelületet alakítottak ki. A kisfiú itt tanult meg korcsolyázni, majd 1943-ban, 14 éves korában első műkorcsolyáját is megkapta.
– Ezzel már trükközni is tudtam – mesélte a nyugalmazott mérnök. – Apám ezt követően vitt le a városligeti műjégpályára, ahol edzőt keresett a számomra.