Tag: városi közlekedés

10
ápr

Indul a váci vasútvonal fejlesztése

Megjelent a közbeszerzési felhívás a Budapest–Veresegyház–Vác vasútvonal felújításának és kapacitás-bővítésének komplex tervezésére.

A vasútvonalról egy honlapon lehet tájékozódni – https://veresegyhazivasut.hu/ –, ahol az utasokat részletes kérdőív is várja – a visszajelzéseket figyelembe veszik majd a tervezés során – közölte Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója.

A felhívásra jelentkezőknek vállalniuk kell, hogy több lépcsőben, ütemezetten végigviszik a teljes tervezési folyamatot. Először szakaszonként részletes döntéselőkészítő tanulmányokat kell letenniük az asztalra, az ezek alapján megszülető döntések után pedig el kell készíteniük az engedélyezési, kiviteli terveket és a kapcsolódó dokumentációt.

A váci vasútvonal végig egyvágányú. A műszaki és utaskényelmi paraméterei is rosszak. Az 1911-ben eleve villamosítva épült vonal fölé 1999-ben visszaépült a vezeték, amelyet a második világháború pusztításai eltüntettek, de a sebesség csak 40-60 km/h, és az órás járatkövetést csak a csúcsidő bizonyos időszakaiban, egyik irányba lehet félórásra sűríteni. A megállóhelyek szolgáltatásai sem felelnek meg a mai követelményeknek, nem akadálymentesek és hiányoznak az autóparkolók és kerékpártárolók, de néhol a megállók elhelyezkedése is rossz az utasok számára.