Tag: vallásos kegytárgy

17
máj

Ki lehetett Pestújhely legtürelmesebb „Jenő”-je?

Rendhagyó tárgyegyüttesből készül kiállítást rendezni a Pestújhelyi Közösségi Ház. Dóra Áron etnográfus, népzenész pár éve fogott hozzá a türelemüveg elnevezésű, lassan elfeledett népi, vallásos kegytárgytípus készítéséhez, majd régebbi példányok gyűjtéséhez. A kis kollekció mintegy 15 darabja önmagában is érdekes, izgalmas, elsőre meghökkentő alkotás, de a kiállítás igazi szenzációja, hogy a viszonylag ritka tárgytípusból a tárlaton három, Pestújhelyen készült darab is fellelhető, melyeket 1938 és 1941 között készítettek, amit a bennük lévő datálásból lehet kiolvasni. Egyik kifejezetten a ’38-as Eucharisztikus Kongresszusra készült, mint emléktárgy, a másik felirata pedig arról tájékoztat, hogy a készítő egy bizonyos „Jenő”, és Évinek farigcsálta a kis üvegcsébe összeépített kálváriát.