Tag: Pestújhely- Újpalotai Evangélikus Egyházközség

13
márc

Fény az alagút végén

Nehéz helyzetben vannak a kerületi egyházak. A járvány kirobbanása óta az egyik legfontosabb feladatukról, a közösségépítésről kell lemondaniuk. Ráadásul tavasszal, a járvány első hulláma idején a miséket is csak online tartották az egyéb gyülekezeti tevékenységekkel együtt.

– Az őszi, második hullám csak a közösségi tevékenységeinket sodorta a kibertérbe – mondta Szabó András, a Pestújhely- Újpalotai Evangélikus Egyházközség lelkésze –, az istentiszteletek azonban megtarthatóak maradtak az egészségügyi előírások betartásával.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a pestújhelyi evangélikus templomban csak előzetes regisztrációval lehet istentiszteleten részt venni,  , mert egy-egy alkalommal maximum tíz ember lehet jelen a szertartáson. Jóval nagyobb az igény,  ezért Szabó András vasárnaponként két alkalommal – 9.45-kor és 10.30-kor – tart istentiszteletet.

– A közösségi életünk azonban majdnem teljesen leállt. A csütörtök esti Biblia-óráinkat még online meg tudjuk tartani, melyen sokan részt szoktak venni, de a többi eseményünk egyelőre szünetel – jegyezte meg a lelkész.