Tag: patkányirtás Budapesten

11
ápr

Új szerződés, új feltételek

Két évig ismét az RNBH Konzorcium látja el a patkányirtási feladatokat Budapesten, az új szerződés komplexebb műszaki tartalommal bír, hatékonyabb irtási folyamatot határoz meg és ellenőrizhetőbbé teszi a konzorcium működését, illetve „keményebb feltételek mentén” ellenőrzi az irtást – közölte a főpolgármesteri hivatal.

Az RNBH Konzorcium 2018 óta végez patkányirtást Budapesten, de a következő időszakban teljesen más követelményeknek kell megfelelnie, mint az elmúlt két évben. „Ráadásul közvetlenül a fővárosi önkormányzat fogja, keményebb feltételek mentén ellenőrizni az irtást” – olvasható a közleményben

Az új szerződés alapján a főváros határozza meg azt a 20 kiemelt csomópontot, ahol mintegy 700 helyen folyamatos méregmező fenntartása szükséges.