Tag: Maszkhímzőverseny

2
márc

A keresztszemestől a láncszemig

Alaposan megmozgatta a kerületet a januárban meghirdetett maszkhímzőverseny. 

Az Ö.T.H.É.T. Egyesület és a kerületi önkormányzat felhívására 132 pályamunka érkezett be – mindenki kettővel nevezhetett  –, majd az újpalotai Nyitott Ajtókban kiállított maszkokra, amelyekre az XV betűk mellett egy szabadon választott motívumot hímezhettek a jelentkezők, szavazni lehetett. Személyesen 392, online pedig 3527 voksot adtak le a kerületi lakosok.

Makai Ferenc ötletgazda, egyben az Ö.T.H.É.T. Egyesület elnöke, három ok miatt találta ki a versenyt. Egyrészt, hogy az alkotás elfoglalja és kikapcsolja a jelentkezőket, másrészt, hogy a járvány alatt valami szép is kötődjön a maszkokhoz. Harmadrészt pedig a farsangi hagyományokat szerette volna feleleveníteni, ahogy mondja: „a farsang maszk nélkül elképzelhetetlen.”

8
jan

Elő a cérnákkal!

Maszkhímzőversenyt hirdetett meg közösen a XV. kerület önkormányzata és az ÖTHÉT Egyesület.
A verseny célja, hogy bemutassák a kerületben élők ügyességét, kreativitását! A szervezők két maszkot biztosítanak minden jelentkezőnek, amelyeket ki is szállítanak a résztvevőknek. A feladat: XV betűk hímzése a maszkra, valamint szabadon választott figura vagy betű hímzése. Jelentkezés folyamatosan.