Tag: koronavírus

13
márc

Korlátozásokat a Rákos úti Szakrendelőben

Dr. Buzna Andrea, a kerületi egészségügyi intézmény főigazgatója minden pénteken tájékoztatást ad a koronavírust érintő aktuális helyzetről. Március 13-i összefoglalójában elmondta: a laborvizsgálatokra várakoznak a legtöbben, ott alakul ki leginkább zsúfoltság. Ennek elkerülése, és az ezzel járó kockázat megelőzése érdekében korlátozzák a sorszámok kiadásának módját. A rendelkezés alapján maximum 40 fő tartózkodhat egyszerre a váróban. Az első 40 sorszám kiadását

Read more

13
márc

Edzések már nincsenek – mi lesz az iskolákkal?

A Palota RSC már bejelentette, hogy felfüggesztik az edzéseket, futballmeccset zárt kapuk mögött sem lehet rendezni (érvényes ez az utánpótlásderbikre is). Elmaradnak a március 15-i ünnepségek, Cserdiné Németh Angéla polgármester pedig március 13-ától kezdődően határozatlan időre elrendelte „az önkormányzati tulajdonú sportolásra alkalmas létesítmények használatának szüneteltetését”. A sportszervezetek, kulturális egyesületek, egyéb szervezetek és magánszemélyek a létesítményeket nem használhatják, ezekben edzéseket, mérkőzéseket

Read more

11
márc

Világjárvány – országos és kerületi óvintézkedések

Világjárvány szintjére lépett a Covid-19 vírusfertőzés – közölte Tedrosz Adamon Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója Genfben. Hazánkban rendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet hirdet a kormány az ország teljes területére a koronavírus-járvány miatt – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter március 11-én Budapesten. Gulyás Gergely elmondta: a kormány a belügyminiszter és az operatív törzs javaslatára arról döntött, hogy beutazási tilalmat rendel

Read more

6
márc

Koronavírus: pánik helyett kézmosás

Magyarországon eddig négy külföldi állampolgárt diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel, egyedi esetekről van szó, a cél a csoportos megbetegedések kialakulásának megakadályozása – jelentette be a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs vezetője. Lakatos Tibor elmondta: három iráni állampolgár és egy brit férfi van a fertőzöttek között; előbbiek Budapesten, a Szent László kórházban, a negyedik fertőzött a debreceni Kenézy Gyula kórházban van. Ismertette: valamennyi

Read more

21
febr

Iskolázott elővigyázatosság

Emelkedett a koronavírussal összefüggésben a napi új fertőzöttek száma Kínában, de az egy napon belül jelentett gyógyultak száma továbbra is meghaladja az új betegekét – írja az MTI.  Egy nappal azt követően, hogy a napi új fertőzöttek száma 394 esettel csaknem egy hónapos mélypontra csökkent, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság február 21-én közölt adatai szerint Kína szárazföldi részén 889 új beteget

Read more