Tag: könyvajánló

29
jan

Nyomtatott élettapasztalat

A MesTerápia megkapó cím, a könyv szerzője ráadásul nem életmódszakember, hanem Mester Attila, a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium pedagógusa.

– Hogy miért ír a magamfajta átlagember ilyen témájú könyvet? – kérdezett vissza Attila. – Mert úgy érzi, hogy azt, amit megtapasztalt, másokkal is meg kell osztania. Elsősorban azért, hogy segítsen a többieknek. A kiadvány azokat, a való életben működő gyakorlati módszereket mutatja be, amelyek által jobban érezheti magát az ember a bőrében.

Mester Attila 2003 óta tanítja a dózsás diákokat. Tanári pályafutását csak kétszer szakította meg: egy évig a XV. kerületi Ifjúsági és Sportközpont ügyvezető igazgatója volt, majd 2016-ban leukémiát diagnosztizáltak nála.
– Megjártam a poklot, az orvosoknak és az őssejtterápiának köszönhetem az életemet. A hároméves küzdelem, alapjaiban változtatta meg a mindennapjaimat – mondta a testnevelő tanár.
Attila kórházi, majd otthoni magányában olvasni kezdett. Az érdeklődése pedig az önfejlesztés felé irányult.