Tag: Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány

8
jún

Az emberhez méltó lét életünk értelme

Idén 25 esztendős a Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány, mely szervezetet negyedszázada a Molnár Viktor utcai Fejlesztő Gondozó Központ szülői közösségének kezdeményezésére alakult. Az alapítvány működése sokrétű, megpróbálja segíteni a gondozottak nyaraltatását, hét éve egy jól működő Szülői Klubot üzemeltet, eszközöket vásárol az intézménynek, és támogatja a dolgozók továbbképzéseit is. E mellett immár második alkalommal egy országos konferenciával is megpróbálja felhívni a figyelmet a súlyosan, halmozottan fogyatékos személyek helyzetére. Az első konferenciát 2017-ben a polgármesteri hivatalban rendezték. A második találkozás pedig idén június 8-án az Asia Centerben valósult meg. Az elmúlt öt év történéseit áttekintő tanácskozás a járványügyi előírások miatt részben személyesen, részben pedig online zajlott.