Tag: Cigány Nemzetiségi Önkormányzat

3
dec

Roma családok ünnepeltek

Mikulás-ünnepet tartott a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat a Kozák téri Művelődési Házban. Abban az épületben, amely a 90-es években a roma zene egyik kultikus helyének számított. A programban ezúttal is volt zene, melyet a szászcsávási tánccsoport, a Fölszállott a páva című népzenei tehetségkutató műsorban országos hírnévre szert tevő Balogh Zsolt és családja, illetve egy helyi énekesnő, Leila szolgáltatott, ám a hangsúly most nemcsak a jókedven és a táncon, hanem a gyerekek szórakoztatásán, illetve a kerületi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat munkájának értékelésén volt. 

2
febr

Roma Tanoda nyílhat a XV. kerületben

A kerületi Cigány Nemzetiségi Önkormányzatnak 2019 óta új az elnöksége. Czuczu Tamás elnökkel az eddigi eredményekről és a jövőbeli tervekről beszélgettünk.

– A választások után sikerült elérnünk, hogy emléktáblát állítsunk a 2018-ban elhunyt Choli Daróczi József, cigány írónak, költőnek, műfordítónak, pedagógusnak, népművelőnek és újságírónak. Choli bácsi tanári pályafutását az újpalotai lila iskolában, a mai László Gyula Gimnázium és Általános Iskolában kezdte. Szerettük volna hasonló lendülettel folytatni a munkát, azonban a tavalyi évünket nekünk is a vírus határozta meg – mondta  Czuczu Tamás.