Tag: állami költségvetés

11
jún

Óriási bevételkieséssel számol az önkormányzat

2021-es állami költségvetés a gyengeség és a gyávaság büdzséje – jelentette ki sajtótájékoztatón június 11-én Cserdiné Németh Angéla polgármester.  Majd konkrét adatokkal nyomatékosította, hogyan alakulhat át a kerület költségvetése, ha elfogadják a javaslatokat a parlamentben.
„Becslések szerint 2021-ben csak az iparűzési-adóbevételek 10-15 százalékos csökkenésével kell számolni, amely 1 milliárd forint kiesést jelenthet a XV. kerületben. Emellett a várható gazdasági visszaesés miatt a helyi iparűzési adóbevételek jelentős csökkenésére is lehet számítani, ami önmagában komoly érvágást jelentene az önkormányzatnak. Ráadásul a jövőben az iparűzési adóbevételeiket nem fordíthatják a polgármesteri hivatalok bérkiadásaira. A XV. kerület tekintetében nagyjából a hivatali létszám felének, az éves bértömeg pedig kevesebb, mint felének finanszírozását fedezi a központi támogatás. Az ilyen mértékű elvonás a kötelező és az önként vállalt feladatok ellátását veszélyeztetné” – jegyezte meg a polgármester.