Jövőre sem ad pénzt az állam a XV. kerületiek számára fontos fejlesztésekre. Barkóczi Balázs indítványait ugyanis a fideszes parlamenti többség idén is lesöpörte.
Súlyosan veszélyeztetnék a költségvetés működését – ahogy tavaly, úgy idén is ezzel az indokkal söpörték le a fideszesek Barkóczi Balázsnak, a kerület fejlődését szolgáló indítványait. A DK-s honatya ismét milliárdokat kért a jövő évi büdzséből, egyebek mellett a volt Észak-Pesti Kórház területének hasznosítására, az állagmegóvási munkákra, a Deák utcai rendelő felújítására, a Csobogós lakótelepre álmodott új orvosi rendelőre. De az itt élők számára pénzt szeretett volna útfelújításra, a közösségi közlekedésfejlesztésére, energiakorszerűsítésre, a panelprogram újra indítására. Mindez azonban a Fidesz számára nem volt érdekes.
Ám a kormánypárti többség nem csupán ezeket a XV. kerületieknek fontos tételeket húzta ki az ország jövő évi költségvetéséből, hanem azokat a javaslatokat is elutasította, amelyeket a Demokratikus Koalíció négy egyéni budapesti képviselője a fővárosiak érdekében benyújtott. Az ellenzéki honatyák a lakhatási válság enyhítésére tízezer önkormányzati bérlakás építésére kértek forrást a büdzséből. Barkóczi Balázs szerint erre futotta volna, ha a „Rogán-féle propagandaminisztériumra”, vagy a „Mészáros-féle állami megrendelésekre” kevesebbet költenek. Útkarbantartásokra, felújításokra szintén nem adtak pénzt, ahogy a vasútállomások rendbetételére sem, így az Istvántelek, illetve a Rákospalota-Újpest állomások felújítására nem jut forrás jövőre. Rákospalota, Újpalota, Pestújhely ellenzéki parlamenti képviselője a közelmúltban posztolt az állomások állapotáról. Arra emlékeztetett, hogy Lázár János 2023-ban hiúsította meg a váci vonal felújítását, pedig már a látványtervek és a kivitelezési tervek is elkészültek. A fejlesztések leállítása több tízezer embert érint, közöttük a rákospalotaiakat, újpestieket is, akik naponta utaznak ezen a vonalon. Az ellenzéki politikusok kezdeményezték, hogy a szolidaritási adót vagy legalább annak egy részét az állam adja vissza az önkormányzatoknak, hogy legyen miből fejleszteni, ám ebből sem lett semmi.
A költségvetéshez beadott módosító csomagban azt is kérték, hogy az alacsony nyugdíjból élők járandóságát azonnal emeljék fel 50 ezer forinttal, illetve állítsák vissza az úgynevezett svájci indexálást, valamint a többkulcsos adót. Azt ugyanis igazságtalannak tartják, hogy fideszes oligarchák és a nagyvállalatok ugyanakkora kulccsal adóznak, mint azok, akiknek az övékhez képest töredéknyi a havi jövedelmük. A DK-s honatyák a rendőrök és az önkormányzati rendészek számának növelésére szintén szerettek volna forrást az államtól, de a fideszesek lesöpörték.
Pedig a DK-s képviselők által benyújtott Budapest-csomag Barkóczi Balázs szerint a főváros és benne Észak-Pest fejlődését szolgálták volna. Azt, hogy a XV. kerület is még élhetőbb legyen. „De van egy jó hírem, már 300 nap sincs hátra és így, vagy úgy, de kormányváltás lesz” – fogalmazott a honatya.
Bár elérkezett a nyári szabadságok ideje, a képviselő reméli, hogy sokak számára a következő hetekben is érdekes, sikeres programokat tud ajánlani. A június 25-én, a Csokonaiban tartott nyárindító operettgála, ahogy korábban, úgy az idén is vonzotta a nézőket. Július 4-én a honatya a Palotaparkban egy kávéra várja azokat, akik a választókerület jövőjéről, illetve az előttünk álló kihívásokról szeretnének beszélgetni. Július 16-án pedig a Wesselényi utca 1-3 szám alatti parkban tartják a Demokrata Klub következő összejövetelét. Ott Dr. Komáromi Zoltán egészségpolitikus, országgyűlési képviselő lesz a vendég.
Comments are closed.

