Az eper születése

Persze, hogy egy kertben kezdődött az egész. Ott állt az első emberpár, nem volt térerő, és nem ment aznap este az Édenkert című sorozat sem a tévében. Nem volt mit tenni, Ádám és Éva elkezdett kíváncsiskodni.

Az utasítás az volt, hogy lehet ugyan lakmározni a gyümölcsfákról, jó a termés, van ennivaló bőven, bőség és boldogság lengte be a Paradicsomot. Egy fa volt csupán, melyről a Teremtő úgy gondolta, hogy gyümölcsével nem keserítené a szappanopera édes világát: a jó és a rossz tudásának fájához tilos volt nyúlni. Az élet fái tehát veszélytelenek voltak, erre az egyre kellett volna egy kicsit jobban figyelni. Ismerjük a folytatást: nem jött össze. És akkor még nem volt Game Over.

Amikor Éva és Ádám (így, így, a hölgyeket engedjük előre!) befalta az almát, éktelen haragra gerjedt az Isten, és azt mondta, tudjátok, mit, lesz helyette olyan, ami szőrös, puha, mint a rosseb, a szára pedig legtöbbször belé fog szakadni. Csak azért, hogy meglakoljatok. Napok alatt meglöttyed, megmássza a béka, nyálkás csigák fognak undorító csíkokat hagyni rajta, hogy undorodjatok tőle. Megkeserülitek, hogy hozzányúltatok a kedvenc fámhoz.

És ezután, irgalmatlan haragjában teremtette az Isten az epret.

Az emberpár négykézlábra ereszkedett, s csodálkozva bámulták a földön termő gyümölcsöt. Megízlelték, édes volt, mint a méz. A szőröcskék nem sikerültek valami fényesen, látszott, hogy a Teremtő nem ért rá rendesen. A szára sem volt zavaró, kihúzták belőle, s bámulták a nagy sárga bumbucot. Majd elkezdték enni.

– Tudom, hogy mit rontottam el – nyilatkozta később a Teremtő, amikor az eper hallatlan sikeréről kérdezték. – A színét elfelejtettem megváltoztatni. Az tetszik benne nekik a legjobban. A harsogó piros. Nem lehet mindenre figyelni. Most már úgy hagyom.

*

Ilyenekre gondoltam szombaton, miközben az Újpalotai piacon lődörögtem. Itt a csodás eper, nincs ember, aki ne szeretné. Kétezerötszázról indult, most már benézett az ára kétezer alá, és van ezernégyért is, de az görög, nem lajosmizsei. Merthogy Magyarországon a látszat szerint minden eper Lajosmizsén terem. Vagy Gyömrőn, mint az újpalotai.

A gond az, hogy a szabadtéri hamar leérik, elviszi az eső, megrohad kint a földeken, ha villámgyorsan le nem szedik. Viszonylag könnyű megállapítani, hogy az eper a nagybaniról érkezett-e (a többsége onnan származik), vagy pedig hajnalban szedte Fóton a Józsi bácsi. A termelő. Ami megint csak tévképzet. Amire azt írják, hogy termelői, újfent a nagybaniról származik. Az illat dönti el a nagy eperstiklit. Ha van illata, friss, ha nincs, akkor azt nem muszáj megvenni.

Az eperlekvár-készítés trükkjeibe nem megyünk bele, mert iszonyúan sokan értenek hozzá, és ha valamit rosszul írunk, az orrunkra koppintanak. (Kitettük mondjuk az eperárakat tartalmazó fotókat a Facebook-ra, mire többen jelezték, hogy ők jobban tudják, mibe kerül az eper; nem annyi…) Mi, kóborló városi emberek úgy késztjük az eperdzsemet, hogy a tisztított gyümölcsöt először is betesszük a sütőbe. Ha úgy tetszik, megsütjük. De előtte még rádarabolunk egy két szár rebarbarát, a cukrot, sztíviát tetszés szerint adagoljuk, nem kell túlzásba vinni. Menjen bele egy kis citrom is karikázva, a héja se számít, ha nincs dugig permetszerrel.

Amikor megsült a kis drága, zuttyantsuk bele a turmixgépbe. Némi összekavarás után kész az eperlekvár. Kicsiny üvegekbe tegyük, fejre fordítva dunsztoljuk.

Ha valaki valamely csevegőcsoportban azt írja, hülyék vagyunk, nem így kell, készséggel elfogadjuk. Nem azért körmöltük le, hogy feltétlenül így kell.
A Teneriféről származó sárgabarackról (emberek, gondoljunk bele, onnan jön május végén a kajszi!), meg a szintén Spanyolországban termett cseresznyéről, amelyet szintén láttunk Újpalotán, legközelebb írunk. Csak annyit jegyzünk még meg, hogy a takarmánybanán ára eléggé borsos. Amit láttunk, nem alkalmas emberi fogyasztásra. Mégis szerepelt a kínálatban.
A csirke, a kakas és a tyúk kilója egységesen 1000 forint, a tojásárak pedig úgy alakulnak, hogy 45 forint az L-es, 50 az XL-es, és végül 55 az XXL-es (nem vicc, ki van írva, nagyon szellemes). A legkedvesebb kereskedők a savanyúságpultok mögött állnak. A lajosmizsei eper mintájára nekik például vecsési savanyúságot kellene árulniuk. De hát a káposztával töltött paprikák nem onnan, hanem Gyömrőről érkeztek. – Vecsés?! – legyintett az egyik eladó. – Felejtse el, nincs már ott semmi. Logisztikai központok virítanak a káposztaföldek helyén. (Periszkóp Palotán, Rab László, 2021. május 31.)