Tizenötödik

2
dec

Péntekig lehet jelentkezni a középfokú felvételire

December 4-ig jelentkezhetnek a központi írásbeli felvételire az általános iskolások – közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel. Az írásbeliket az egészségvédelmi intézkedések szigorú betartásával tartják meg január 23-án.
A hivatal tájékoztatása szerint a jelentkezést abba a középiskolába kell benyújtaniuk a diákoknak, amelyikben a vizsgát meg kívánják írni.
A középfokú iskolák már korábban közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyben meghatározták, milyen tanulmányi területeket indítanak a 2021/2022-es tanévben. Megjelölték azt is, hogy – az adott jogszabályi keretek között – milyen felvételi eljárással veszik majd fel a hozzájuk jelentkező tanulókat, és jelezték, ha a jelentkezőknek központi írásbeli vizsgát kell tenniük.

28
nov

Helyi szlovákok pályázata: Gyökerek a határokon túl

A mi családfánk címmel alkotópályázatot hirdet a XV. Kerületi Szlovák Önkormányzat. A kiírás célja, hogy a helyi fiatalok felkutassák magyar–szlovák gyökereiket.
A pályázat olyan gyerekeknek és fiataloknak szól, akik szívesen kutatják fel őseik magyar/szlovák felmenőit. Az adventi készülődés, a karácsony remek lehetőséget adhat a meghitt beszélgetésnek a nagyszülőkkel, akik még emlékeznek azokra is, akik „határainkon túl” nyugszanak. A családtörténet-kutatás sokféle meglepetéssel szolgálhat, de arra mindenképpen jó, hogy lássuk: magunkban hordozzuk a sokszínűséget. A mi magyar népünk, családunk ugyanis nem homogén, hanem nagyon is sokféle, és ez a genetikai sokféleség lenyomatot hagy a lelkületekben és viselkedésben.”
A Családos Családfa képzőművészeti alkotásokat több kategóriában várják, gyerekek, fiatalok és csoportok részvételével. Beadási határidő: 2021. január 29. péntek

23
nov

Újra idősáv az idősekért

Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán jelentette be november 23-án, hogy újra vásárlási idősávot jelöltek ki az Idősek Tanácsának javasoltára. A döntés értelmében: hétfőtől péntekig 9-11 óra között, illetve hétvégente 8 és 10 óra között védett sávban vásárolhatnak a 65 éves kor felettiek. Az idősek ugyan bármikor vásárolhatnak, de a védett sávban csak ők tartózkodhatnak az üzletekben. A rendelet a kihirdetést követő napon lép életbe.

13
nov

Segítség minden csatornán

A XV. kerület önkormányzata azon dolgozik, hogy minden olyan kerületi lakost elérjen, akinek segítségre van szüksége a járvány alatt.
Már a járvány első szakaszában is külön internetes oldal indult, ahol a nehézségekel küzdők kapcsolatba kerülnek a kerülettel, illetve továbbra is elérhető a Budapest Tizenöt telefonos applikáció is az eddigi telefonos, valamint e-mailes segítségkérési lehetőség mellett.

12
nov

Neves szakemberek zsűriznek

Már csak pár nap maradt hátra az óvodásoknak és iskolásoknak szóló pályázatokból.

A Tizenöt2035 Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) és a Kerületfejlesztési Koncepció (KK) kidolgozásához kapcsolódóan a XV. kerület a legkisebbeket is bevonja a jövő tervezésébe.
Az óvodásoknak kiírt rajzpályázat és az iskolásoknak meghirdetett fogalmazáspályázat leadási határideje november 15. A beküldött pályázatokat december 15-ig értékeli ki a neves zsűritagok: