Riersch Tamás

6
aug

Egyedül is helyt áll

A bőrgyógyász doktornő jól érzi magát a kerületben   Az Őrjárat utcai rendelő első emeletén nem kell sokat gondolkoznunk, hogy melyik ajtó a bőrgyógyászaté. Az, amelyik előtt a legtöbben várakoznak. „Ez a hét minden napján így van – mondja dr. Gomba Beáta főorvos –, rendelésenként körülbelül 35-40 beteget szoktunk ellátni, de akad olyan is, hogy több mint negyven beteggel találkozunk

Read more

31
júl

Mi lesz veled, REAC?

Új edző a csapatnál Amilyen nagy volt az öröm egy éve Rákospalotán, olyan nagy lett a szomorúság idén, a bajnokság végén. A REAC ugyanis a 2022–2023-as szezon végén a bajnok Unione FC visszalépésének köszönhetően, valamint a Kállósemjén elleni osztályozó megnyerésével második helyről jutott fel az NB III-ba. A rákospalotai klub hat évig álmodozott arról, hogy ismét NB-s csapata legyen. Tavaly

Read more

29
júl

Látványos fejlődés az utánpótlásnál

Biszku Éva bemutató edzése a röplabdásoknál Bemutató edzést tartott Biszku Éva, a Palota Röplabda SC U15-ös és a kezdők csapatának edzője. A Sződliget utcai csarnokba meghívást kaptak a szülők és a családtagok is, akik az esemény végén tapssal jutalmazták a látottakat. Korábban még nem volt példa arra, hogy a Palota RSC–n belül bárki bemutató edzést tartott volna. Biszku Éva tavaly

Read more

3
júl

Negyedszázada fodrász Pestújhelyen

Legidősebb kuncsaftja 95, a legfiatalabb pedig 2 éves Kármán Csilla 25 éve nyitotta meg első fodrászüzletét Pestújhelyen. A kétgyermekes családanya azóta már új üzletben dolgozik – az elsőtől alig száz méterre –, ám sosem vált meg sem Pestújhelytől, sem a szakmájától. A negyedszázados jubileum ünneplésére vendégeit is meghívta egy koccintásra. „Nagy örömmel tölt el, hogy a munkám egyben a hobbim

Read more

28
jún

A kerületi köztisztviselőket ünnepelték

A köztisztviselők napja (július 1.) alkalmából a június 27-i képviselő-testületi ülés előtt köszöntötték a kerületi köztisztviselőket. „Köztisztviselőinket több mint három évtizede köszöntjük július 1-jén – emelte ki a Cserdiné Németh Angéla polgármester ünnepi köszöntőjében. – Ez az ünnepnap azoké a kivételes tudású, tiszteletet éremlő, szilárd elvekkel és tartással bíró munkatársainké, akik a Tizenötödik kerületi önkormányzat intézményeiben és a Polgármesteri Hivatal

Read more