A nemzet bank felülvizsgálná a nyugdíjszámítás módját, a nyugdíjkorhatárt, a nyugdíjbónuszt, elismertetné a gyermekvállalást a nyugdíjban, és ösztönözné a nyugdíj-megtakarítást – számolt be róla a 24.hu.
A portál összefoglalója szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) három javaslatot fogalmazott meg. Egyrést ösztönöznék a nyugdíjkorhatáron túli munkavállalást a nyugdíjbónusz emelésével. Azt azonban nem közölték, hogy mennyivel emelnék a bónuszt.
A jegybank emellett a nyugdíjkorhatárt a várható élettartamhoz kötné, ami – a portál szerint – a korhatár emelését jelentheti, hiszen a KSH szerint folyamatosan nő a várható élettartam.
Emellett felülvizsgálnák a nyugdíjszámítás módját is. Erre azért van szükség a jegybanki anyag szerint, mert jelenleg Magyarországon nagyon erősen függ az induló nyugdíj az utolsó évek béremelkedésétől. A jegybank – közvetett módon – a gyermekvállalást is ösztönözné a nyugdíjrendszeren keresztül.
A nyugdíjrendszer családalapúvá tételét alapvetően társadalmi igazságossági kérdésnek tekintik, amely elsősorban hosszú távon fejtheti ki demográfiai hatásait. A nyugdíjrendszer családbarát átalakítására többféle módon is megvalósulható a jegybank szerint. Megoldásnak tartanák például:
- a családi adókedvezmény figyelembevételét a nyugdíj-számításánál,
- vagy a fix összegű havi nyugdíjkiegészítést a gyermekek száma alapján,
- vagy a gyermek(ek) járulékfizetésének százalékában meghatározott mértékű nyugdíjkiegészítést,
- vagy azt, hogy a Nők40 programot demográfiai feltételekhez kapcsolják.
Comments are closed.