Spiró György Fogság című regénye befejezése után azt nyilatkozta, nem fog több nagyszabású prózai művet írni, mert évekig tart az anyaggyűjtés, majd az alkotás. Nagy szerencsénk, hogy ez nem így történt, és a 86. Ünnepi Könyvhétre megjelent Diavolina című regénye. A mű Gorkij életét, főleg utolsó időszakát mutatja be a mindvégig az író mellett álló, cselédből lett orvosnő szemszögéből. Olimpiada, vagy ahogy Gorkij becézte Boszika (ennek az olasz változata a Diavolina) aggódással és józanul szemlélte a szovjet mindennapok drámai időszakait szeretett Alekszeje mellett. Ez a hangnem jellemzi az egész regényt, még a legtragikusabb történeteket is. Gorkij az egyik legtiszteletreméltóbb alakja volt mind az orosz irodalomnak, mind a vele szorosan összefüggő politikának. Mindemellett kiemelkedő alkotásokat írt, és sok energiát fordított arra is, hogy új tehetségeket fedezzen fel.
Kristálytisztán látta a környezetében zajló folyamatokat, és pénzt, energiát nem kímélve próbált segíteni írótársain, vagy akár ismeretleneken is, az ártatlanul megvádolt mérnökökön vagy a koncepciós perek után bebörtönözötteken. A korszak kiszámíthatatlanságát jelezte, hogy volt, akit először sikerült kihoznia a börtönből, de később mégis a kivégzőosztag előtt végezte.
Először Lenin kérte meg 1921-ben, hogy hazáját hagyja el. Olaszországban telepedett le, de onnan 7 évvel később hazakényszerítette Sztálin. Az olvasónak néha talán elképzelhetetlen, hogy a megtörténtek nem az írói képzelet szüleményei, de az intrikusok, az élősködők és az összes többi szereplő is mind valós alak volt, a diktátorokról nem is beszélve. A regényben képet kapunk egy emberséges íróról és egy embertelen korról.
(Spiró György: Diavolina; Magvető, 2015; 2990 Ft)
Comments are closed.
