A vaddisznó végzete

Eső után érkeztünk szombaton a Kozák Téri Közösségi Házba. Alig toltuk a felszínre periszkópunkat, máris belebotlottunk egy jókedvű hölgytársaságba, melynek mindössze egy tiszteletbeli férfitagja volt.

A ház huszonhárom éve idejáró tornászcsapata főzőversenyen vett részt. Vadidegenként érkeztünk, majdhogynem csapzott vaddisznóként, de szerencsére addigra a bográcsban már elfoglalta helyét az igazi áldozat. Így semmilyen veszély nem leselkedett ránk.

Zajlott a művház felnőttekre szabott szombati programja (a Kozák téri Napok, a vasárnapot méretezték inkább a gyerekekre), egy zenekar muzsikált, a hölgykoszorú pedig hallatlan jókedvvel készítette a tárkonyos vadragut, melyhez pompás házikenyeret sütöttek. Nem tagadjuk, hogy néhány korty körtepálinka is megelőzte a díjnyertes ragu elfogyasztását. A csapat tagjai magukat igen szerényen a Győztesek névvel illették, így küzdöttek meg az Intim névre hallgató ellenfelükkel.

Mielőtt a kicsiny közösség poétája szót kapott volna, és miután az első pohár pálinkát leöntöttük, gondosan följegyeztük a tornászcsapat névsorát, gondolva arra, hogy később talán görcsösebb lesz a körmölés. A költő Tűz Ágnes, az edző Besnyik Tiborné (azt mondták rá, keményen kézben tartja a gyeplőt). Nádházy Andrea mellett Molnár Tímea volt a főszakács, Balogh Anita, Szabóné Balázs Aranka, Bartos Teri, Fábián Tímea, Szakál Krisztina, Aranyossy Ági és Gérusz Miklósné tüsténkedett a tűz körül. A tiszteletbeli csapattag, Bakos János is hozzátette a maga munkáját a vadragu sikeréhez.

Melyről csak azt tudjuk pontosan, hogy nagyon ízletes volt, és hamar elfogyott.

A verset a költészet iránti olthatatlan rajongásunk miatt közöljük. Egyszer majd, amikor kötelező memoriterként föladják az iskolákban, elmondhatjuk, hogy az elsők között publikáltuk.

Köszönjük a vendéglátást, gratulálunk a „tornász válogatottnak”. És elnézést kérünk azért, hogy az esti retróbulin már nem mertünk részt venni. Legközelebb pótoljuk a mulasztást. (Rab László)