Átható ecetszag – ez az emlék maradt meg bennem a ’80-as években a Szövőgyárról, amikor az iskolánk kórusával műsort adtunk az ottani dolgozóknak köszönetül a patronálásért. Akkor még nem tudtam, milyen érdekes története van a vállalatnak, mennyi svájcisapkát gyártottak itt, és azt sem hittem volna, hogy a rendszerváltás után lebontják, és csak a kerítése marad meg.
Az eredeti gyárat Sparber Samu és testvére alapította 1911-ben, majd egy évvel később Első Rákospalotai Kötő- és Kötszövőgyár Rt. néven kezdett működni. A régi parasztház és a mellette lévő barakkok később leégtek, így nemcsak a gépparkot fejlesztették, hanem új épületeket is felhúztak. Gyapjúfonodával és festödével bővültek 1925-ben, ekkor háromszázhatvan munkás dolgozott 90 kézikötőgépen és 100 harisnyakötő gépen. A késztermékek mellett itt állították elő a gyapjúfonalat, melyből a svájcisapkák, harisnyák és berlinerkendők is készültek. A svájcisapkákból akkora forgalmat bonyolítottak, hogy a ’30-as években kartellbe tömörültek a hódmezővásárhelyi és kőszegi gyárral, megállapodva az árakról és a sapkák minőségéről.
Lázár Károly, Markó Péterné és Zoles József írt tanulmányt „A Budapesti Finomkötöttárugyár rövid története” címmel, ebből részletesen megismerhetjük a gyár további történetét. A háború alatt a hadiipart látták el, majd a nyilasok kifosztották a gyárat, és a ’40-es évek végén a szokásos módon államosították. A Budapesti Finomkötöttárugyárhoz 1963-ban csatolták, és a rendszerváltásig látták el alapanyaggal (például akrilfonallal) a hazai textilipart. Utána még átvette a Colorit Rt. a gyárat és pár évig még üzemelt, de ma már csak egy épület és az üres telek emlékeztet a Szövőgyár utca névadójára.
Comments are closed.
