Zrínyi Pétert és sógorát, Frangepán Ferenc Kristófot, a Wesselényi-féle összeesküvésben részt vevő két főnemest 1671. április 30-án végezték ki Bécsújhelyen. Azóta 350 év telt el, de a két mártír emléke a magyar és a horvát történelemben egyaránt kiemelt helyen szerepel. A Zrínyiket és a Frangepánokat mindkét nép magáénak vallja, ők szimbolizálják azt az összefogást, amely a XVII. században a törökökkel és a Habsburgokkal egyaránt küzdő szomszédokat jellemezte.
A XV. kerületi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat is szeretett volna méltóképpen megemlékezni erről a jubileumról. Augusztus 10-én Bécsújhelyre mentek, ahol előbb egy hálaadó misén vettek részt, majd megkoszorúzták a Zrínyiék kivégzésének helyét jelölő emléktáblát. Négy nappal később pedig Csáktornyára utaztak, meglátogatták a felújított Zrínyi-vár múzeumát, illetve a környéket – a Mura–Dráva találkozását – is bejárták. A programsorozatot szeptember 15-én, a Csokonai Művelődési Házban egy gálaműsorral zárták. Az ünnepségen a magyar és a horvát vendégeket Cserdiné Németh Angéla polgármester köszöntötte.
Fotó: XVMÉDIA, Nagy Botond
Zrínyi és Frangepán hősi példája azt is szimbolizálja, hogy még a legkilátástalanabb helyzetben is küzdenünk kell!
Vesna Nikos Peckaj megbízott miniszter szerint a két bán Horvátország nemzeti büszkeségének számít, és „fontos epizódjai közös történelmünknek, amikor a horvátok és a magyarok közösen harcoltak a Habsburg abszolutizmus ellen.”
A szeptember 15-i gálán Masa Hrustek Sobocan, a Csáktornyai Múzeum igazgatója előadásában Zrínyiek hagyatékát, dr. Horváth Sándor muzeológus és történész Zrínyiék történelmi jelentőségét méltatta. A Hubay Jenő Zeneiskola Fúvószenekarának tolmácsolásában a nézők meghallgathatták a Zrínyi indulót, valamint a budapesti Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium diákjainak tolmácsolásában egy horvát nyelvű (feliratozott) színdarabot is megtekinthettek.
Comments are closed.