A Palotai Nyári Játékok zárórendezvénye komoly fejtörést okozott a szervezőknek. Az előző napi pusztító vihar, és a sötétlő esőfelhők közeledte szükségessé tette, hogy beszerezzék a megfelelő információkat. Végül megszületett a felelősségteljes döntés – és kezdődhetett a koncert. Persze az eső esett, de mit számít az, ha az ember a gyomrában érezheti a zenét a Budapest Ragtime Band előadásában.
A zenekart 43 éve alapították meg képzett zenészek – és méltán váltak híressé nemzetközi viszonylatban is. Eddig 11 lemezük jelent meg, de a zongora, vonósok, dob és fúvósok alkotta hangzás élőben az igazi!
A műsor instrumentális blokkal kezdődött, a műfaj legklasszikusabb formájával, Chaplin némafilmjeiből ismert dallamokkal.
A legtöbben -és az időjáráshoz képest valóban sokan- a fedett sátor alatt a sörpadok mellett hallgatták, de a bátrabbak bizony táncra perdültek esernyővel vagy anélkül.
Az előadás második részében színpadra állt Szulák Andrea, aki minden mesterkéltség nélkül sugározta a derűt, magával ragadta a közönséget. Énekelt a közönség számára jól ismert magyar dalokat is Cserháti Zsuzsa, Máté Péter és Mikes Éva repertoárjából. Talán ez utóbbi név kevésbé ismert, de ha azt hallják „engem nem lehet elfelejteni”, már mindenki tudja, miért énelkeltek a nézők vele együtt.
A záró részben visszatért a klasszikus ragtime Kelemen Angelika énekével kísérve. Az előadás Chaplintől indul, és Mézga családból ismert vidám, pörgős dallal fejeződött be.
Bár a művészetek kéz a kézben járnak, a színelméleti ismereteink a zenében nem alkalmazhatóak.
A fekete és a fehér nem szürke! A ragtime műfaját afroamerikai és fehér zenészek együtt alkották meg.
Mindent lehet rá mondani, de hogy unalmas, szürke lenne, azt biztosan nem. Nem véletlen, hogy a kocsmákból indult és az operáig jutott. A kultúrák találkozása nélkül kétségtelenül szegényebbek lennénk. Ezen az augusztusi délutánon újra világossá vált, hogy a művészet nem feltétlenül bonyolult és érthetetlen. Attól, hogy a nézők jól szórakoztak, a Budapest Ragtime Band műsora még valódi művészet volt.
Szöveg: B. Szabó Éva
Fotó: Gordon Eszter/Csokonai15
Comments are closed.
