Závada Pál legújabb regénye több szempontból is érdekes olvasmány. A II. világháború előtti és alatti időszakban mutatja be Weiss Manfréd örököseinek népes csoportját. Akkoriban a Weiss család az ország legnagyobb vállalat- és ingatlanbirodalmával rendelkezett, így nem csoda, hogy 1944-ben, a németek bevonulása után többen szerettek volna hozzájutni a vagyonukhoz.
A regény három szereplő folyamatosan váltakozó szemszögéből mutatja be az eseményeket, ők egyaránt az író képzeletének a szülöttei: Kohner Artúr, a felesége, Weiss Helén és a szeretője, Valériusz Lola is. A többi szereplő valóban élt, és számos regénybeli történet dokumentálhatóan így történt meg, mint például Weiss Manfréd öngyilkossági kísérlete a Tanácsköztársaság idején vagy Ady támogatása. A mű sok erkölcsi kérdést vet fel, például szabad-e alkut kötnünk az életünkért cserébe azzal, aki jogtalanul veszi el a tulajdonunkat, vagy ha egy zsidó származású ember kereszténnyé válik, akkor ezzel mennyire veszíti el saját identitását és hagyományait.
A Horthy-korszakot pontosan mutatja be a Hajó a ködben című regény a II. világháború tragikus történeteivel együtt. „Helénre aznap este egyik percről a másikra valósággal rázuhant a fölismerés, hogy egyszer és mindenkorra véget ért az az életük, amelybe beleszületett, majd a maga módján bele is tanult. Amely olyan keretek közé s abba a rendszerbe volt belehelyezve, hogy ő még a legutóbbi időkig is azt hihette, hogy kiigazodik benne, holott ez talán már évek óta nem is volt így.” A regény egyszerre kordokumentum, krimi és szerelmi történet, a Závada Pálra jellemző tömör és egyszerre lírai stílussal.
(Závada Pál: Hajó a ködben; Magvető, 2019; 4299 Ft)
Comments are closed.