Kerületünk érdemérmesének és díszpolgárának, dr. Ember Tibornak a fia, Ember Márk kapta idén a Jászai Mari-díjat. A Vígszínház és a Thália Színház korábbi társulati tagja, az Erkel Színház színművésze a díjjal járó pénzjutalmat két, kis költségvetésből működő független társulatnak – a Baltazár Színháznak és a MáSzínháznak – ajánlotta fel.
Ember Márk Tibor a 2020-as Dal című versenyben nyújtott produkciójával vált országosan ismertté. Népszerűsége tovább nőtt a Hogyan tudnék élni nélküled? című film főszerepével, amely 2024 egyik kiemelkedő hazai sikere lett. A filmben nyújtott alakítása miatt Márk neve hamar felkerült az év legjobb színészei közé, és idén már az elismerés sem maradt el: március 15-én, a Pesti Vigadóban vehette át a rangos Jászai Mari-díjat. A kitüntetéssel járó, közel 1,4 millió forintos jutalmat pedig azonnal továbbadta a két független társulat javára.
A színészet iránti rajongását Márk orvos és gyógypedagógus szüleitől örökölte. Dr. Ember Tibor sebész főorvos és Jurkovits Zorica a Magyarországi Szerb Színház tagjai, így fiuk nemcsak a színészi vénát, hanem a másokon való segítés természetes igényét is tőlük tanulta.
(Képünkön Ember Márk családjával).
Comments are closed.

