„Húsz év inspiráció, alkotás, közösség” címmel tartott jubileumi ünnepséget a Göncz Árpád Szociális Intézmény Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona (ÉNO), melynek szakmai programjában két évtizede meghatározó szerepet tölt be a művészeti fejlesztés.
„Az ÉNO nemcsak magas színvonalú ellátást és gondozást biztosító szakmai intézménnyé vált az utóbbi 20 évben, hanem összetartó lokálpatrióta közösséget is épít példaértékű munkájával és szerepvállalásával – emelte ki Cserdiné Németh Angéla polgármester a Csokonai Rendezvényházban tartott ünnepi eseményen. – Az intézményünk és a benne egybe forrt kis közösség két évtizede dolgozik azon, hogy bebizonyítsa: a művészet ereje nem ismer legyőzhetetlen akadályokat. Hogy az alkotás öröme határtalan, mert az alkotás vágya és öröme kivétel nélkül ott él mindannyiunkban.”
És akkor nézzük, kiket is ünnepelt az ÉNO június 12-én! A legidősebb művészeti ága a Figura és Figurázó tánccsoport, amely 2005-ben egy reneszánsz tánccal kezdte működését. A jubileumi ünnepségen pedig már Lovász Márta, Mike Krisztina és Kovács Tibor irányításával hét koreográfiát adtak elő, melyben a 34 tag közül 27-en fel is léptek.
Tizenötödik születésnapját ünnepelte az ugyancsak az ÉNO-ban működő Életrevalók filmes műhely is, amely egyrészt egy korábbi díjnyertes filmjét, a „Fordulj körbe!” című tánckoreográfia megszületéséről szóló alkotását is bemutatta, másrészt június 12-én levetítették a legújabb díjazott filmjüket is, „A görög taverna”-t, amely a Dunántúli Filmszemlén 33 versenyfilm közül a harmadik díjat nyerte el. A Busi Juliánna és Zétényi Sándor vezette műhely harmadik alkotása, a József Attila „Altató” című versére készült animáció pedig egyben ősbemutató is volt.
Az idén tízéves Máskép-Vizuális kísérleti műhely és a Még ilyet! kerámiaműhely kiállítással ünnepelte a születésnapját. A Francia Tímea által vezetett csoport alkotásait meg is lehetett vásárolni.
Legvégül bemutatkozott az Újpalotai Színpatikusok Zenekara is, amely pont öt éve alakult. Békés Hajnalka és Zétény Sándor vezetésével lépésről lépésre haladva vezette a zene világába az ÉNO lakóit. Eleinte csak ritmushangszereket szólaltattak meg, de mára már a színes kotta segítségével kibővült a repertoárjuk.
„Itt a XV. kerületben mindig sikerült megelőznünk a korunkat – mondta el Busi Juliánna, az intézményegység vezetője. – 1988-ban a fővárosban elsőként kezdte meg a működését a nappali ellátó intézmény, miközben az első szociális törvényt is csak 1993-ben alkották meg. A művészeti képzéssel is nagyot léptünk előre, hiszen az nemcsak a kreativitást bontakoztatja ki, hanem növeli az érzelmi intelligenciát, fejleszti a problémamegoldó képességet, erősíti a kulturális tudatosságot és hozzájárul a testi-lelki jóléthez is.”
A június 12-i jubileumi rendezvényen az ÉNO művészeti fejlesztésének szakmai támogatói is jelen voltak. Így a legfőbb támogató, a XV. Kerületi Önkormányzat mellett a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület és a Magyar Speciális Mozgókép Egyesület is köszöntötte a születésnapos intézményt.
Comments are closed.
