Tíz éve, 2014. június 13-án hunyt el az Aranycsapat legendás kapusa, Grosics Gyula. A Fekete Párducként emlegetett hálóőr több szálon is kötődött a kerülethez. Egyrészt, mert 17 évig a rákospalotai Volán SC elnöke volt, másrészt, mert egyik veje, Kiss Tamás, a REAC újkori történetének egyetlen 100 gólt rúgó játékosa, és mai napig a klub szakmai vezetője. Nem véletlen tehát, hogy a Kiss Tamás és felesége, Grosics Edina által 2014-ben létrehozott Grosics Gyula Kapusiskola, majd a 2016-ban alakult Grosics Gyula Alapítvány székhelye is Rákospalotán taláálható. Ott, ahol immár hatodik éve minden nyár elején egy kispályás labdarúgótornával is emlékezni szoktak Gyula bácsira. Az idei rendezvény június 23-án a Budai II László stadionban volt, ahol 11 csapat küzdött meg a szervezők által felajánlott díjakért.
– A mai fiatalok közül sokan Grosicsok, Puskások, vagy Bozsikok akarnak lenni – mondta az olimpiai bajnok, európai ezüstcipős Dunai Antal, a rendezvény megnyitóján. – Nekem egyszer adatott meg Gyula ellen játszani, egy Tatabánya – Pécsi Dózsa mérkőzésen, ahol nem tudtam túljárni a Fekete Párduc eszén.
A Grosics Gyula Emléktornát azoknak cégeknek, szervezeteknek szervezik, melyekkel az alapítvány földrajzi-, munka- vagy baráti kapcsolatban áll. Ennek a baráti kapcsolatnak a jegyében az alapítvány idén egy modern klímaberendezéssel támogatta a XV. kerületi Önkormányzatot, mely eszközt a torna megnyitóján Grosics Edinától Cserdiné Németh Angéla polgármester vette át, s amelyet a Göncz Árpád Szociális Intézmény egyik egységében helyeznek majd üzembe.
Az emléktornán a XV. kerületi önkormányzat csapata is pályára lépett, és végül a negyedik lett. A baráti sporteseményt pedig a Nemzeti Sport csapata nyerte a Budapesti Honvéd öregfiúk együttese előtt.
Comments are closed.