Jövőre is plusz juttatásokra számíthatnak a közterület- és segédfelügyelők, valamint a mezőőrök. A Képviselő-testület azért döntött így, mert munkájuk nélkül kevésbé lenne biztonságos Rákospalota, Pestújhely és Újpalota.
Ez a pálya nem igazán vonzó, jól mutatja ezt, hogy jelenleg is nyolc felügyelővel kevesebb teljesít szolgálatot a XV. kerületben. Pedig mindenki a közterületesektől várja, hogy rend legyen az utcán, a téren, ne zavarjanak bennünket hangoskodó, italozó emberek. Annak érdekében, hogy legyen elég jelentkező, a Képviselő-testület már 2022-ben is úgy döntött: a középfokú végzettségű közterület-, illetve segédfelügyelők, mezőőrök rendészeti plusz juttatást kapnak. A közterület-felügyelők havi bére így bruttó 50 000 forinttal, a segédfelügyelőké és mezőőröké pedig bruttó 25 000 forinttal lett magasabb.
Szakképzett felügyelőkből egyébként évek óta hiány van az egész országban. Részben azért, mert nem feltétlenül népszerűek, a rendőrökénél pedig jóval kevesebb a jogosultságuk, ezért egy-egy intézkedés során sokkal nagyobb ellenállásba ütköznek. Másrészt a köztisztviselői bértábla hosszú évek óta nem változott, így a diplomával nem rendelkezőket egyre nehezebb a közigazgatásban megtartani. Ráadásul egyre több kerületi önkormányzat igyekszik vonzóbb jövedelmet ígérni a közterület-felügyelőknek, ami fokozza a felügyeletek közötti versenyt.
Rendészeti plusz juttatás mindenképp szükséges ahhoz, hogy legalább a már hivatalban dolgozókat meg tudják tartani, ezért a jól teljesítők jövőre is számíthatnak rendészeti jutalomra. Negyedévente hárommillió forintot szánt eddig erre az önkormányzat, a legjobb közterület-felügyelő, valamint mezőőr bruttó 300 ezer forintot, a segédfelügyelő bruttó 150 ezer forintot kaphatott. Ha pedig valaki ebben a szakmában tovább képezi magát, az önkormányzat a tandíj 70 százalékát állja, és tanulmányi szabadságot is ad. Évente egy közterület-felügyelő rendészeti szolgálati lakást kérhet, és ruhapénz is jár nekik. A következő évtől pedig a váltásvezetők számára bevezetik a váltásvezetői plusz pótlékot, ami havi bruttó 30 000 forintot jelent.
A kerületfejlesztési bizottság javaslatára a Képviselő-testület arra kérte a polgármestert, hogy az idén december elsejétől érvényes minimálbér és garantált bérminimum figyelembevételével vizsgálja meg, mennyivel lehet a rendészeti juttatásokat megemelni.
Feloldották az építési tilalmat a Palota Újfalu kerületrész Mogyoród útjától délre fekvő területén. Eddig azért nem engedték, hogy itt házak épüljenek, mert nem volt szennyvízcsatorna. Miután azonban az önkormányzat által finanszírozott főgyűjtőcsatornát üzembe helyezték, az ott lévő telkek tulajdonosai pedig vállalták, hogy az ingatlanjaikhoz saját forrásból megépítik a leágazást, a Képviselő-testület módosította a korábbi tiltó rendeletet.
Időközben a telektulajdonosok összefogtak, és megalapították a „Palota Közmű Egyesületet”, amely majd az önkormányzat által elkészíttetett, érvényes vízjogi létesítési engedéllyel rendelkező kiviteli tervdokumentáció alapján építteti meg a terület belső szennyvízhálózatát. Ezen a területen áll a Liwa-malom, Budapest egyik utolsó, a pesti oldal egyetlen fennmaradt vízimalma, amely 2014 óta a XV. kerület tulajdona, és ma műemléki védelem alatt áll. Annak érdekében, hogy a csatorna ide is elérjen, az önkormányzat belép az egyesületbe, és a 2023-as költségvetés általános tartaléka terhére ötmillió forintot biztosít a beruházásra. Szilvágyi László, a Mindenki a Tizenötödikért frakció tagjának javaslatára viszont ezt az összeget csak akkor folyósítják, ha a saját részét a társulás minden többi tagja is befizette.
Cserdiné Németh Angéla polgármester javaslatára a testület két évre meghosszabbította a KOMA 08 Művészeti Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal korábban megkötött, idén év végéig hatályos közművelődési megállapodást. Azt is kimondták, hogy a kerületi fiatalokat szolgáló KOMA térítésmentesen használhat termeket az Ady Endre utca 31–33. szám alatti épületben, ahol minden délután nyitva áll a közösségi tér. A hely, ahová az otthonról menekülő fiatalok betérhetnek, olvashatnak, játszhatnak, szakemberekkel és egymással beszélgethetnek.
A KOMA Labor hátrányos helyzetű, beilleszkedési zavarokkal, tanulási nehézségekkel küszködő kerületi fiataloknak segít 10-től 18 éves korig. Egyéni és csoportos foglalkozásokat, személyiség- és kompetenciafejlesztést, mentorálást, közösségi és szabadidős programokat, életvezetési tanácsadást, tanulástámogatást és egyéni fejlesztést nyújtanak számukra. De szerveznek színházi előadást, családi napot, 2021 óta pedig nyaranta két egyhetes tábort hátrányos helyzetű fiataloknak.
November 22-én vírustámadás miatt leállt az önkormányzat informatikai rendszere. Cserdiné Németh Angéla a testületi ülés elején tájékoztatta erről a jelenlévőket. A polgármester a kerületben élőket ismét arra kérte, hogy az ügyfélszolgálaton papíralapon beadható kérelmeket, valamint az ügyfelek által küldött e-maileket a biztonság kedvéért még egyszer küldjék el. Megígérte, hogy a folyamatban lévő, ez idő alatt elindított ügyek intézésekor, a rendszer helyreállításáig eltelt napok számával meghosszabbítják a határidőt, így ezért senkit nem érhet hátrány.
Comments are closed.