Átlagos olvasási idő: 2 perc

Sokszínű Budapest a mottója a XV. kerület immár huszonhetedik összművészeti – színházi előadások, koncertek, kiállítások, lemezbörze – fesztiváljának. A Rutkai Bori Banda Hóváró koncertjéről Rutkai Borit kérdeztük.

 

Rutkai Bori: sok párhuzamos dolgot csinálok, de a párhuzamosaim találkoznak

Mit őriztél meg magadban a gyerekkorodból a meséidhez, az illusztrációidhoz, a gyerekkoncertekhez?

Folyamatosan dédelgetem magamban ezeket a régi hangulatokat, próbálom a jelenben is megtalálni, amik folytonos jó érzést keltenek bennem. Persze, beszűrődik sok minden a külvilágból, de éppen ez a felhajtóerő, hogy napi szinten, mint egy kertet, gondozzam a jó minőségeket. Magam is meséből vagyok, ráépül az emberre, növényként, faként nő, épül bennem, végül kertet hoz létre. Organikus az egész, az egyik mese hozza a másikat. Szerencsére végeláthatatlannak tűnik ez a folyamat.

Megőrzött pillanatokból, képekből, történetekből születik meg nálad a mese?

Ezek mindig egymást húzzák be. Éppen most festem az Anno rendezvényre a kiállítást, ami a XV. kerületi Csokonai Rendezvényházban lesz. Festés közben jönnek mondatok, amiből dalszöveg vagy mese születhet, vannak alapszereplői már a téli mesének, mint például Mandulka, aki a Karácsonyvár főhősnője, az ő bőrébe bújva újabb és újabb téli mesék születnek meg. Épp a napokban fogalmaztam meg egy erre rímelő mondatot: a hangok színek, a színek hangok. Ha ránézel egy festményre, el lehet zenélni, és mesét lehet róla mondani.

Különleges lények, figurák a te mindennapjaid hősei. Ezek a te „kerted” lakói?

Ahhoz, hogy ne legyen teljesen elvonatkoztatott filozofálás, amit csinálok, kell a kicsit mesés, kézzel fogható, sztorizós világ. A gyerekeknek és a felnőtteknek is fontos, hogy ezek a lények hasonlítsanak rájuk, de minden figurámnak megvan a környezetemben lévő múzsája. A festészetben sokkal jobban szeretem a nem figurális dolgokat, gyerekkorom óta imádok például házikókat, erdőt, fákat, kitalált szürreális lényeket létrehozni.

Ezek mennyire a te abszolút szabadságodról szólnak?

Van bennem valóban egy nagy szabadság és szabadságigény, de nagyon is tudok és szeretek alkalmazkodni. Fontos, hogy másokkal együttműködő legyek. Leginkább belül és az alkotásban élem meg a szabadságomat. Jó lenne, ha ez töltené ki a napjaimat, de ezek szigetként vannak jelen az életemben, a mindennapokban ott vannak az egyéb feladatok, a család, a rászorulóknak való segítés.

Mennyire fontosak az ügyek mellé állásaid?

Nagyon fontos, egyre több ilyen megkeresés van, ami mellé örömmel állok, csak az bánt, hogy egyre többen lettek magukra hagyva. Lehetetlen mindenkinek segíteni, és ez nagyon nehéz, feszítő érzés. De ahogy tudom, úgy adagolom a segítséget és az energiáim. Kicsiben tudok adni, például a néninek az aluljáróban, vagy a jótékonysági  koncertjeinkkel, vagy épp a Heti Betevő aukcióra festett képeimmel – a globális problémák megoldására sajnos még nincs elég varázserőm.

Más a jelenléted attól függően, hogy a Rutkai Bori Bandával, a Specko Jednóval vagy a Budapest Bárral lépsz fel?

Teljesen más magatartást és jelenlétet kell verbuválni, de az lenne a legjobb, ha mindenhol ugyanaz az őszinte attitűd nyilvánulna meg, mint ami a gyerekkoncerteken van. Szoktak is nézni, amikor a Budapest Bár koncerten megengedek magamnak olyan szabadosságokat, hogy például úgy használom a színpadot, mint a saját lakásomat, jövök-megyek. Feszélyez, amikor ül a közönség, sokkal jobban szeretem, amikor táncol a publikum, számomra annak van létjogosultsága ebben a műfajban. Szerencsére a gyerekkoncertek ilyenek, tele interakcióval. Ez a legkedvesebb, legőszintébb és a leginkább önazonos dolog, amit csinálhatok, mert szeretek gyerekként is létezni, meg jó fej felnőttként a gyerekekkel együtt bohóckodni. Csodálatosak ezek az együttlétek.

Megkaptad a Párhuzamos Kultúráért Díjat, ami megrajzolja azt a sokfélét, amit csinálsz.

Jó díj, sok párhuzamos dolgot csinálok, vagy inkább egymást tápláló, egymás mellett működő dolgot, de a párhuzamosaim találkoznak.

A mesekoncert és kiállítás 2023. december 10.-én, vasárnap 11 órakor lesz a Csokonai Rendezvényházban

Comments are closed.