B. Szabó Éva helyszíni beszámolója
Egy kissé habókos, nagyothalló, ám rendkívül fiatalos öreg néni, aki kora ellenére simán lemegy spárgába. De ez csak a felszín. Komoly gondolatokat, mély érzéseket, fontos üzenet közvetít.
A Kertmozi15 rendezvénysorozata a Keleti Ágnesről szóló filmmel nyílt meg.
A nézők szép számmal érkeztek, mégis mindenkinek jutott a kényelmes, karfás székekből. Persze, akadt, aki inkább maradt a sörpadoknál. Mert egy „majdnem-teliholdas”, csillagfényes nyári estén nem ördögtől való egy pohár sör mellett mozizni.
Keleti Ágnes: A kislány, aki tisztában van azzal, hogy már születésekor csalódást okoz apjának – csak mert lány. A kamasz, aki nem csellózhat, a tornász, aki nem versenyezhet – csak mert zsidó. Akinek minden oka megvan rá, hogy elveszítse az emberiségbe vetett hitét és bizalmát – mégsem teszi.
„Az ember mindennek megtalálja a jó oldalát. Az élet nem egy rossz dolog” – mondja ezt a filmben olyan cinkos mosollyal és sugárzó tekintettel, hogy elhisszük neki.
Ahogyan a vásznon kibontakozik élete korabeli fotókkal, archív felvételekkel, régebbi interjúkkal és különleges animációkkal kísérve, ráébredhetünk, hogy Keleti Ágnes olyan csoda, akitől tanulhatunk.
Annak ellenére, hogy csak 16 évesen kezdett tornázni, 46 magyar bajnokságot nyert, és ötszörös olimpiai bajnokká vált. Fantasztikus teljesítmény, mégsem ez a csoda. Hanem az, hogy annak ellenére, hogy a háború tíz évet elrabolt az életéből; hogy félt, hogy orrának formája a hamis papírok ellenére lebuktatja, ő szabad lélek volt és maradt. Szabad akaratából hozta meg a döntést, hogy tornász lesz. Azt gondolja, hogy ma sem szabadna túl korán kezdeni a sportot, csak „amikor kialakul az ember öntudata”.
Szinte össze sem lehet számolni, hányszor adhatta volna fel. A háborúban, amikor származása miatt kitiltották a versenyekről. Amikor 1948-ban végre részt vehetett volna az olimpián, de egy sérülés miatt ez lehetetlenné vált. Amikor a biztonságot választva 1956-ban Ausztráliában maradt, és nem talált munkát. Ezek közül egy ok is elég lett volna. Ő mégsem szakított a tornával. És sosem szakított önmagával. Egész életében önazonos maradt, ezért is olyan hiteles számunkra.
„A család, a gyerekek, a szerelem – ez az élet közepe” – mondja a film végén.
Nem csoda, hogy a nézők közül senki nem állt fel a stáblista vetítése közben, csak, amikor elsötétült a vászon, akkor indultak meg az emberek. Fiatalok és idősebbek kavargó gondolatokkal, érzésekkel.
„Aki legyőzte az időt”. Oláh Kata remek címet adott filmjének. Jonas Jonasson stílusában talán így szólna: A 101 éves asszony, aki az élettől citromot kapott, de limonádét csinált belőle.
Fotó: Csokonai15
Comments are closed.