Beszámoltak munkájukról a kerület képviselői

Átlagos olvasási idő: 9 perc

A T Z N 5 decemberi számában idén is lehetőséget adtunk önkormányzati képviselőinknek, hogy beszámoljanak saját eredményeikről az elmúlt időszakban. A beérkezett beszámolókat az újság után online is közzétesszük kivétel nélkül annak érdekében, hogy a lehető legtöbb emberhez eljusson. A kerület polgármesterével, Cserdiné Németh Angélával évértékelő interjú készült, ezt az újságon kívül ide kattintva olvashatja el.

Farkas Edit (Mindenki a Tizenötödikért)

Választási ígéretem volt több évtizedes probléma megoldása: a Szerencs-Pázmány utca balesetveszélyes kereszteződés biztonságosabbá tétele. Idén három jól megvilágított, akadálymentesített gyalogos átkelőt alakítottunk ki.

Megújult Bethlen G. utca járdája a Wysocki-Szerencs között.A Wysocki utcában részleges járdafelújítás történt.

„Rákospalota 5.körzet” Facebook-csoportomnak 660 tagja van, itt szerveztem meg ismét a Dugonics utcai MÁV-felüljáró alatti illegális hulladék közös eltakarítását.

Figyelem a sérült útjelző táblákat, javításra szoruló úthibákat, melyeket azonnal jelzek. A Szent Korona-Rákos úti balesetveszélyes zebra és járdasziget miatt több kérelmet írtam.

Az őszi lakossági utcafórumunkon elhangzottakat szem előtt tartva igyekszünk fejleszteni a körzetet. Mivel az előző ciklus képviselője szerintem évekig nem vette komolyan a több utcát elárasztó szag problémáját, mi vettük kézbe az ügyet, november óta megszűnt a légszennyezés.

Célom a közösségépítés, parlamenti kirándulásokat szerveztem. Az őszi, hagyományos szüreti mulatságunk sikeres volt, az adventi összejövetelt is családias hangulatban töltöttük a Palotás téren, együtt díszítettük a körzet fáját. Játszóterünkön tökfaragást szerveztem, ahol még egy égőkkel ellátott fenyővel is megleptem a piciket. Az Új Évet a Palotás téren együtt köszöntjük.

Kívánom, hogy 2023. remek éve legyen minden kedves XV. kerületi lakónak! Az Önök szolgálatában.

 Bakos Mária Magdolna (Fidesz-KDNP)

Képviselői munkámat a kerületi lakosok érdekeinek szolgálatába állítva végzem. Megkeresést több témában is kaptam: rezsi, szociális, lakhatási, hatósági, közterületi stb. Közreműködtem ügyek megoldásában intézkedéssel, tanácsadással.

A VEKOP Bizottság tagjaként keressük a választ, mely okok, körülmények vezethettek oda, hogy a baloldali városvezetés lemondott másfélmilliárd forint megnyert fejlesztési pénzről, melynek következménye, hogy a kerületben elmaradtak épület- és lakásfelújítások, városrészek rehabilitációja, hátrányos helyzetű lakosok felzárkóztatása.

A jelentést nemsokára a testület elé visszük. Fejlesztések helyett a közvagyon kiárusítása zajlik. A 2022. év folyamán a polgármester összesen 5791 négyzetméter ingatlanra (lakás, telek, üzlet) elidegenítési javaslatot terjesztett elő, amit képviselőtársaival együtt meg is szavazott. Mi, fideszes képviselők, ellenezzük az ilyen döntéseket. A baloldali városvezetés munkájában a lakosság véleménye, elvárása nem tükröződik vissza, ez hiba. A helyes irányhoz szükség van Önökre, ezért továbbra is mondják el észrevételeiket, problémáikat, javaslataikat. Ha segítségre van szükségük, keressenek bátran.

Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!

Bodó Miklós (Mindenki a Tizenötödikért)

Sajnálatos módon az idei évben még több forrást vont el az állam az önkormányzatoktól a káoszkormányzásuk következményeként.

A fent említett elvonások ellenére történt néhány fejlesztés a választókörzetemben is.

Folytatódott a Karácsony Benő park felújítása, a balesetveszélyes hajójátszóelem elbontása, új játszóelemek kihelyezése. Itt a jövő év elején az első költésvetési módosításnál beterjesztem a régi helyett egy új, modernebb, de méretében hasonló hajó beszerzését.

Az Önkormányzat és a Csokonai Nonprofit Kft. együttműködésének és a Budapest Tuning kreatív ötletpályázaton nyert támogatásnak köszönhetően pop-up park és piac létesült az Epres sor és Bácska utca találkozásánál elhelyezkedő területen, ami ugyan fizikailag a 2. körzetben található, de a 3. körzet lakóinak visszajelzése alapján sokan használják az itt lakók közül is.

A Pázmány Péter u. 1. sz. alatti ingatlanon megkezdődött a Palota Holding Zrt. gondozásában céges telephely kialakítása, ami az eddigi „dzsungel” megszüntetését is jelenti.

Tao-forrás bevonásával történt a Budai II Stadion területén a műfüves pálya teljeskörű felújítása.

A körzetben öt helyszínen történt részleges járdafelújítás.

Deschelák Károly (Mindenki a Tizenötödikért)

Ha értékelnem kell az elmúlt évet a körzetben, akkor azt mondanám, hogy „3.6, nem jó, de nem is tragikus”. Amit tudtam, intéztem: fák, bokrok nyírása, ültetése, autók szabálytalan közterület-használata, táblák, útburkolati jelek kihelyezése. Játszótereink, közterületeink a lehetőségekhez képest még szebbek és gondozottak, köszönet a Hivatal és a Palota-Holding munkatársainak.

Sajnos idén se jutott pénz útfelújításra, de még a tervezésére se, pedig lassan elkerülhetetlen több utcában is.

Nagy szívfájdalmam, hogy a ciklus elején a forgalom csillapítása érdekében elkezdett munka megakadt. Ebben kérem az itt lakók segítséget, támogassák a petíciót. Idén is elutasítást kaptunk a Régi Fóti úton okoszebra kialakítása ügyében. Egyszerűen érthetetlen ez a maradi szemlélet a XXI. században. A zajvédőfal a felüljáróról hiányzó darabjának pótlását műszaki akadály hátráltatja.

Elnézve a kerület gazdasági lehetőségeit, jövőre se várható komolyabb beruházás, de reméljük, egyszer megváltozik.

Legyen jó is: az új terecskénk a piacnál nevet kap majd, és programokat is szeretnénk szervezni oda, természetesen a lakók bevonásával!

Ahogy eddig is, ezután is keressenek, önökért vagyok, amit a lehetőségeim engednek, megteszem.

Csonka László (Fidesz-KDNP)

Az idei év nem várt helyzetet hozott az egész világon, mely érintette Magyarországot, sajnos a kerületben más okból sem úgy zajlanak a dolgok, ahogy szükség lenne rá.

A szakértelem hiányzik a városvezetésben, folyamatos a panaszkodás, és közben semmilyen stratégiai döntés nem történik meg. Hogy csak egy példát mondjak: három éve vizsgálgatják a megújuló energiatermelés módjait, lehetőségeit, és hiába kérem a saját tapasztalataim alapján legalább egy rendszer próbaüzemét, csak a mellébeszélés folyik, pedig már megtérült volna a beruházás.
Sajnos ugyanez a helyben topogás jellemzi az 5. körzet levegő tisztaságáért most már többedszer indított harcot. Lehet, hogy folyik egyfajta beszélgetés a problémáról, de érdemi előrelépés nem történt.

A koronavírus utáni időben már egy kicsit szabadabban tudtunk találkozni a körzetben és a kerületben lakókkal, igyekeztem mindenkinek segíteni kisebb-nagyobb problémái megoldásában, hála Istennek, bizalommal fordulnak felém az itt élők.

Remélem, hogy hamarosan béke lesz, és a lehető legtöbb területen normalizálódnak a dolgok. Ezzel a reménnyel kívánok mindenkinek áldott karácsonyi ünnepeket, és sikerekben gazdag, boldog új évet.

Gyurkó Dániel (Mindenki a Tizenötödikért)

Az idei évben a válsághelyzet ellenére is meg tudtunk valósítani régóta szükséges fejlesztéseket Pestújhelyen. Az Apolló utca-Thököly út kereszteződésében lévő középszigetet megújítottuk, az aszfaltburkolat helyett kialakított zöldebb, rendezettebb területen az illegális hulladéklerakás is megszűnt. A Pestújhelyi út 40-42. közötti járdaszakasz felújítása is az idei évben történt meg. A legnagyobb beruházás a választókörzetben a Szűcs István utcai volt.

Az Ady Endre utca és Pestújhelyi út közötti szakaszon az útpályát felújítottuk, parkolósávot alakítottunk ki, a kocsibehajtók egységesen átalakításra kerültek, a páratlan oldalon a járda tönkrement szakaszait kijavítottuk, a csapadékvíz-elvezetési problémákat is megoldottuk, valamint a környezet rendezése is megtörtént.

A tavaly átadott kupakgyűjtő szívbe összegyűlt kupakok beváltásával idén a Pestújhelyi Általános Iskola alapítványát tudtuk támogatni. A Pestújhelyi úti posta bezárása ellen helyi civilekkel összefogva aláírásgyűjtést szerveztünk, valamint a kezdeményeztem a képviselő-testületben, hogy kezdjünk tárgyalásokat a posta újranyitásáról, úgy gondolom, mi mindent meg fogunk tenni a siker érdekében. Kellemes ünnepeket kívánok!

Király Csaba (Mindenki a Tizenötödikért)

A 2022-es év sem volt könnyebb az előző évnél.

Az önkormányzatot ért növekvő elvonások miatt a 2022-es költségvetés összeállítása során, a 7. számú önkormányzati választókerületben két fontos területre jutott fejlesztési-felújítási forrás. A Mézeskalács téri bölcsőde belső felújítása nagyon fontos feladat volt. Hasonlóan fontos és szükséges feladat volt az Őrjárat utca Neptun utca és Wesselényi utca közé eső részének rendbetétele. Beleértve új parkolók elkészítését, és a Szent Korona utca-Őrjárat utcai kereszteződés gyalogosok általi használatának balesetmentessé tétele.

A közbeszerzési eljárások lefolytatása után elindult a munka. Az Őrjárat utca már elkészült, a hivatalos átadás 2022. december 15-ig megtörtént. A bölcsőde felújítása is szépen alakul. 2023 januárjában visszajöhetnek a gyerekek a megszépült bölcsődébe.

Külön köszönet a szülőknek és a bölcsődei dolgozóknak az ideiglenesen másik intézménybe költözésért. A felújítás eredményét látva úgy gondolom, megérte ez a kényelmetlenség.

A 2023-as év költségvetése még nem teljesen ismert, de szeretném a nyári Mézeskalács téri találkozón felvetett kérésekből minél többet megvalósítani.

Legárd Krisztián (Mindenki a Tizenötödikért)

Tisztelt Körzeti Lakosok! Ismét eltelt egy év, amelyben igyekeztünk megvalósítani a lakossági megkeresésekben megfogalmazott igényeket, így sok minden történt körzetünkben. Nagyon hálás vagyok, hogy az idei évben is sokan fordultak hozzám építő jellegű észrevételekkel, javaslatokkal, kérésekkel, melyeknek igyekeztünk eleget tenni. A játszóterek karbantartását és fejlesztését továbbra is kiemelten kezeljük. Lakossági kérések alapján számos helyen parkolásgátlók kerültek kihelyezésre, a Rákos út és a Szent Korona út sarkánál is megoldás született a kikanyarodás szabályos megoldására. A kutyatulajdonosok kérésére kutyapiszok-gyűjtőket helyeztünk ki az új és a régi MÁV-telepen.

Problémát jelentett a szabálytalan parkolás a zöld területeken és a közlekedési járdákon, a közterület-felügyelet folyamatosan ellenőrizte és ellenőrzi. Szeretném megköszönni Homa Gabriella és csapata egész éves munkáját!

A Rákos út 100. előtti szervizút, valamint a Bercsényi utca, Kozák tér és Tompa Mihály közti szakaszának felújítása 2023-ra húzódik. Nehéz év következik, de mint eddig is, minden tőlünk telhetőt megteszünk. Ezúton kívánok minden kedves választómnak és a körzetben élőnek Áldott, Békés, Boldog Karácsonyt és Egészségben, Sikerekben Gazdag Új Esztendőt!

Lehoczki Ádám (Fidesz-KDNP)

Az idei évet az elhúzódó háború, elhibázott európai döntések sorozata és a gazdasági nehézségek határozták meg. Mivel a XV. kerület akkor sem fejlődött megfelelően, amikor ehhez minden adott lett volna, így most, a problémákkal teli 2022. évben csodára bizonyára senki sem számíthatott.

2020-ban a XV. kerület összesen 630 millió Ft kormányzati támogatást kapott a Hősök úti rendelők felújítására. A rendelőnek több mint egy éve el kellett volna készülnie, ehhez képest 2022. december van és még mindig nincs teljesen kész. Ennyire sikerült a XV. kerületnek „hatékonyan” felhasználni a kapott kormányzati támogatást.

Ezzel szemben 2022 már a takarékoskodás éve volt. Hiába javasoltuk idén is többször, hogy az önkormányzat magán spóroljon, a baloldal nem támogatta ezen kezdeményezéseinket. Politikai kifizetőhelyek és családtagok pozícióban tartása, alpolgármesterek fizetésének megemelése. Ezekre volt pénze a XV. kerületnek 2022-ben is.

Kérdés, hogy meddig tart a lakosság türelme. Álláspontom szerint a 2024. évi önkormányzati választásra a rákospalotaiak, pestújhelyiek és újpalotaiak többsége számára is nyilvánvaló lesz, hogy a XV. kerületben és Budapesten is változásra van szükség.

Áldott Karácsonyt és Boldog Új Évet kívánok!

Makai Ferenc (független)

Izgalmas és mozgalmas évet zárhat körzetünk. A covid miatt képviselői fogadóóráim áttevődtek a közterekre. Számos lakó és közösség keresett meg észrevétellel, javaslattal, kéréssel. Rendszeresen jártam körbe a hozzám tartozó utcákat és jeleztem a felmerülő problémákat.

A testületi, illetve bizottsági üléseken részt vettem, számos alkalommal felszólaltam és több kérdést tettem fel.

Két alkalommal szemétszedést, Szomszédünnepet, a Szobabérlők Házában gulyáspartival egybekötött nyílt napot szerveztem. Tiszteletdíjam egy részét kerületi szervezetek támogatására fordítottam. A Bethesda Gyermekkórházban jótékonysági Ablak-koncertet szerveztem ismert előadókkal, 1.500.000 Ft értékben vittünk adományt.

Körzetemben idén az alábbi fejlesztések valósultak meg: a Kőrakás parkban 15 állásos parkoló, járdafelújítás, járdaépítés, játszótér melletti fás liget kitakarítása, kerékpáros tanpálya építése, illetve az Árendás parkban 46 állásos parkoló, fitneszsziget, gyermekeknek felfestett ugrálók és padok kihelyezése történt.

Köszönöm körzetem lakóinak, gondnokainak, közös képviselőinek a javaslatokat, észrevételeket!

Úgy érzem, egyre jobb és összetartóbb közösség alakul, akik érdekeltek lakókörnyezetük fejlődésében és élhetőbbé tételében!

Mihály Zoltánné Kis Mária (Fidesz-KDNP)

2022-ben a képviselői munkám két fő pillére támaszkodott. Legfontosabb számomra a választókörzetem lakóival való kapcsolattartás. Fontos része munkámnak a képviselő-testületi és szakbizottsági ülésekre való felkészülés, azokon a kerületieket szolgáló döntések meghozatala.

Többször tudtam rászoruló lakosoknak segíteni a hivatali eljárásokban, ügyes-bajos dolgaik intézésében. A testületi üléseken rendszeresen felhívtam a figyelmet arra, hogy eltelt három év, és semmilyen fejlődés nem történt a kerületben. Nyolc önálló felszólalásom és 42 hozzászólásom, javaslatom volt. Többször jeleztem a félbehagyott orvosi rendelő befejezésének szükségességét. A tanuszoda bezárását rendkívül károsnak tartom, és javasoltam, hogy erre találjunk forrást a költségvetésben.

Szülői megkeresésre az óvodabezárások területén próbáltam racionális, de humánus lépésekre ösztönözni a kerület vezetését.

Ősszel javasoltam Polgármester Asszonynak, hogy ne politizálásra, polgári engedetlenségre biztassa az óvónőket, hanem munkáltatóként rendezze a bérüket. Javaslatom meghallgattatott, bérkiegészítést kaptak így a dolgozók, melyet a FIDESZ-frakció egységesen megszavazott.

Áldott Karácsonyt és ebben a nehéz időkben legfőképpen Békés Új Évet kívánok mindenkinek!

Pálmai Attila (Mindenki a Tizenötödikért)

A 2022-es év is bővelkedett megoldandó problémákban nemcsak a kerületünkben, de országosan is. Gondoljunk csak bele, tavasszal még épphogy magunk mögött hagytuk a járványt, pár hét, hónap fellélegzés után rögtön a háború elől menekülő emberek segítése lett a mindennapok része. Majd a rekordmagas infláció és az energiaárak elszabadulása okozta a legtöbb fejfájást mindenkinek.

Ezekkel együtt két jelentősebb dologban tudtunk előrelépni.  Elértem, hogy megújuljon a sokak által szeretett, Ungvári Lajos szobrászművész által készített Indián-szobor a Kolozsvár utcai iskolánál. A szobor íja megsérült, és a tolldísz is hiányos sajnos. A képviselők megszavazták a felújításra a fedezetet és már el is kezdődött a restaurálás előkészítése. Valamikor tavasszal meg is fog újulni a szobor.

A másik, több éve a világjárvány miatt húzódó ügy is nyugvópontra jut. Elkészült a VEKOP pályázat sikertelenségét vizsgáló általam vezetett bizottság végső jelentése, amely szándékunk szerint feltárja az okokat, és tanulsággal szolgál a jövőre nézve, hogy nagyobb sikerrel tudjunk legközelebb részt venni ilyen pályázaton. A februári első ülésen talán már a testület is tárgyalhatja a megállapításainkat.

Szalay Kornél Géza (Fidesz-KDNP)

KELL A KONTROLL!

Aki csak e lapból figyeli a helyi közéletet, egyoldalú információkhoz jut. A helyi média új vezetése a jelen kerületi újságot is átalakította: a baloldali pártpropagandán kívül a mi hangunkat szinte teljesen kiiktatta. Ezért nem olvashatott arról, miszerint többször javasoltam, hogy a helyi politika saját magán kezdje a takarékoskodást, amelyet a baloldali vezetés elvetett.

A személyi ügyekben is igen viharos volt az elmúlt időszak: egy éve munkaügyi pert veszített a XV. kerület a Palota-Holding korábbi vezérigazgatójával szemben.

Ez év elején a Holding újabb vezérigazgatóját – miután politikai nyomásgyakorlásról írt – szintén leváltották, újabb per lett belőle. A hivatal jegyzője is ugyanerre a sorsra jutott, menesztésének okáról a polgármester határozott kérdéseimre sem adott érdemi választ. Elképesztő: míg a polgármester indokolatlan vezetőcseréinek költségei immár az ötvenmillió forintot közelíti, addig a civilszervezetek és a gyermekek eddigi sporttámogatását beszüntetik!

Lokálpatriótaként meggyőződésem: a helyi vezetés munkáját illetően kell a kontroll!

Szilvágyi László (Mindenki a Tizenötödikért)

Az ukrajnai háború és az azt követő válság sajnos alaposan rányomta a bélyegét az idei évünkre a 2. választókerületben is. Ennek ellenére amit vállaltunk, megvalósításra került vagy kerül még az idei költségvetés terhére. Közösségi teret alakítottunk ki az Epres sornál, biztonságos új gyalogátkelőt építettünk a Fő utca-Kossuth utca kereszteződésében, parkolókat festünk fel ismét, biciklitárolót építettünk a Szövőgyár ovi mellett. Sok tennivaló akad a jövő évi nehéz költségvetési helyzet ellenére, ezért tervezni kezdtük idén az Aporháza utca felújítását, és a Szilas-patak menti kerékpárutat.

Személyesen egyeztettem a főpolgármester úrral az Egészséges Budapest Program jövőjéről, melytől nagymértékben függ az új Kossuth utcai rendelő megépítése, hiszen ennek tervezése megtörtént, és a forrást ebből a programból várjuk az építkezésre. Reméljük, a kormány nem hazudtolja meg magát, és nem veszi el ezt a programot Budapesttől jövőre sem.

A jövő év a rezsiválság miatt rendkívül nehéz lesz, de természetesen eszemben sincs feladni a megkezdett munkát a mi kis közösségünkért itt a választókerületünkben. Mindenkinek áldott, békés ünnepeket és egy reményteli háborúmentes, békés új évet kívánok!

Tóth Imre (Mindenki a Tizenötödikért)

Az idei évben sok fejlesztést sikerült megvalósítani kerületünkben. Több kerületi utat sikerült felújítanunk, játszóterek, parkok, zöldfelületek szépültek meg és új közösségi terek kerültek átadásra. A fejlesztési lehetőségeket sajnos ebben az évben is nehezítették a kormányzati büntető elvonások a kerületben és a körzetemben egyaránt. Örülök, hogy a nehézségek ellenére a költségvetés biztosított forrást két nagyobb fejlesztésre a választókörzetemben.

A kutyatulajdonosok javaslatai alapján átépítésre került a Lőcsevár utcai kutyafuttató, új eszközök, padok és kutyapiszok-tárolók is kihelyezésre kerültek. A parkolási gondok enyhítésére 18 új parkolóhely épült a Neptun utca-Késmárk utca közötti útszakaszon.

A kisebb járdafelújítások mellett a zöldfelületek karbantartása is megtörtént.

Ha kis lépésekben is, de folyamatosan sikerült az említett fejlesztéseket megvalósítani. Szeretném megköszönni a személyesen és telefonon történt megkereséseket, javaslatokat és kritikákat is. Bízom benne, hogy a következő évben is sikerül újabb fejlesztéseket elérni a kerületben és választókörzetemben.

Továbbra is számítok Önökre! Jó egészséget kívánok mindenkinek, vigyázzunk magunkra és egymásra! Boldog Új Évet Kívánok!

Tóth Veronika (Mindenki a Tizenötödikért)

Második ciklusom harmadik évét zártam októberben önkormányzati képviselőként. Ebbéli minőségemben nagyon nehezen tudok elvonatkoztatni az országos politikától, hiszen újpalotai képviselői körzetem fejlődését sajnos ez nagymértékben befolyásolta. Nehéz három év áll mögöttünk: kettőt a covid miatt egy bezárt világban kényszerültünk eltölteni.

A 2022-es idei évünk azonban mindezeket túlszárnyalta. A rossz és szakértelem nélküli kormányzás miatt a forint is végzetesen értéktelen lett. Ez jelenik meg az inflációban, az élelmiszer- és energiaárakban, a munkanélküliségben. A szolidaritásra és a terhek megosztására hivatkozva, az energiaárak drasztikus megemelésével a kormány kivérezteti az önkormányzatokat.

Körzetemben a tavaly betervezett keretből idén még futotta teljes parkfelújításra a Páskomliget utca páratlan oldal házsorai mögött, 25 állásos parkolóhely létesítésére a Sárfű utcában, a Kontyfa utcai óvoda és bölcsőde külső rekonstrukciójára, és némi csinosításra a Vásárcsarnok területén.

A 2023-as év a fentiek tükrében sajnos nem sok jóval kecsegtet, de a kerület működését biztosítanunk kell. A küzdelmet nem adjuk fel!

Egy jobb és boldogabb új esztendőt kívánok mindannyiunknak!

KÉP: A képviselő-testület novemberi ülése (Subits-Tóth Gergő)

Comments are closed.