avagy: Szóljatok Nagy Editnek, aki mindig mindent elintéz
Április 12-én történt, pontosan harminc évvel ezelőtt. Nem a Költészet Napján, rögtön utána. Egy újpesti tanerő jelent meg a volt Diáktanya épületében a Szűcs István utcában, fiatal volt és vibrált körülötte a levegő. Kalandos volt az ideérkezése, noha nem volt számára ismeretlen a terep, rövid ideig már dolgozott az úttörőházból lett Pestújhelyi Közösségi Házban. A ház funkcióváltás előtt állt, a népművelők azon tanakodtak, hogyan lehetne felvirágoztatni a PEKH életét.
A kerületi képzőművész-kör életében két művész, Szabó Gábor és Nagy Előd viszi a prímet. Azért fontos őket említeni, mert ha valaminek történnie kell, mindig kell hozzá személy is, aki cselekedeteivel előidézi a változást.
De akkor fókuszáljunk az Újpestről érkezett személy (fiatal, csinos, nem szokványos a ruhatára és bohócokat gyűjt) ismertetésére. Tanított fél évig egy általános iskolában. De nem nagyon találta meg a hangot a kollégákkal, mert mindig mást akart, mint ami egy tanártól feltétlenül elvárható volt. Mániája volt a cselekvés. A tornateremben például kiszálkásodott a padló, felhorzsolta a gyerekek tenyerét és térdét. A tanerő famegmunkáló gépeket szerzett, mert meggyőződése volt, hogy a szálkákat gyalulással, csiszolással pár perc alatt el lehet tüntetni. Amikor mindez megtörtént, elégedetten hátradőlt, és nemigen számított arra, hogy a visszhang vegyes lesz. „Nem úgy van az, Editke – mondták neki a tanáriban –, hogy mindent azonnal megcsinálunk. Kicsit többet kell gondolkodni, tűnődni előtte. És annak, akinek ez a feladata. Jól néznénk már ki, ha mindig mindenre tudnánk a megoldást.”
Ilyen időket éltünk tehát akkor, amikor a PEKH-ben elkezdődött a tanakodás arról, hogy mire kellene használni a különben jól felszerelt, értékes épületet. Április 11-e volt, a Költészet Napja, sorra hangoztak el a szebbnél szebb versek.
„Ha szeretnétek magatok mellé egy csupaszív, hozzáértő kollégát, szóljatok a Nagy Editnek – tanácsolta a gondnok –, ő úgyis mindig mindent elintéz és megold.”
Tulajdonképpen ezért van ma Külvárosi Szalon. Merthogy azonnal felhívták Nagy Editet, aki másnap igent mondott. Visszajött, és egyik első attrakciója volt megszervezni a Külvárosi Szalont. A harminc év azt igazolja, hogy az ötlet fényesen működött. Számos befutott művésznek és szárnypróbálgató kezdőnek adtak lehetőséget a pompás kiállítások. Amelyek tematikai tervezésénél jószerével csak az számított, legyen szó szobrászokról, iparművészekről, vagy festőkről, hogy ne engedjenek a divatos csábításoknak, csak a minőség lehet az, ami alapján valaki ide bekerülhet kiállítani. Ez volna a titka a népszerűségnek.
Hogy mi van harminc év elmúltával az egykori újpesti tanárral? Ma ő a közösségi ház vezetője. Szerencsére Nagy Előd és Szabó Gábor ma is ott áll a háttérben, segítik Nagy Edit fáradozását. Akitől egyszer megkérdezték, hogy ha újra kezdené, mit csinálna másképp. – Semmit – felelte Nagy Edit –, mindent pontosan úgy csinálnék, mint harminc évvel ezelőtt. Ma is ugyanazokkal a kollégákkal, köztük Lővei Olgával és a tavaly nyugdíjba vonult Pintér Zsuzsánnával dolgozom, mint akkor. Győztes csapaton miért változtatnánk? (PP, Periszkóp Palotán, 2022. június 3. Rab László)
A képek a 30 éves kiállításon készültek.
Leave A Comment
You must be logged in to post a comment.